Kiszivárogtak a Samsung jövő évi csúcstelefonjainak technikai részletei

2023. december 24. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Samsung hagyományosan az év elejére időzíti a Galaxy S telefonok új generációjának megjelenését – ilyenkor már kifutott a nagy karácsonyi őrület, a friss iPhone-modellek sem számítanak újnak már, tulajdonképpen egészen nyárig le lehet fedni ezzel a premierrel a piacot. A jövő évi modelleknél, az S24-eseknél is így lesz ez, sőt, a most kiszivárgott adatok szerint a szokásosnál még előrébb hozzák a megjelenést, a nagy bejelentés január közepén lesz. A megjelenés dátumáról nincs szó a kiszivárgott dokumentációban, de a bejelentéshez képest két hét szokott lenni általában ilyenkor a várakozási idő.

Az S24-es család három tagból fog állni, az alapverzió, a 24+, és a minden tekintetben csúcsmodell 24 Ultra. A három telefon méretben is egyre nagyobb: 6,2, 6,7, illetve 6,8 hüvelykes képátlójúak. A kijelző mind a háromnál AMOLED 2X QHD+, 2600 nit fényerővel. Az akkumulátor ehhez 4000, 4900, illetve 5000 mAh kapacitású, és a gyorstöltés mind a háromnál 65% töltöttséget ígér fél óra alatt.

Kamerafronton az alap és a 24+ verziók 50 megapixeles fő objektívet kapnak, és 30-szoros space zoomot, míg az Ultra 200 megapixeles felbontással és 100-szoros zoommal jön.

Bár ennek a részletei nem derültek ki, a bemutató a mesterséges intelligencia körül fog forogni, a „Galaxy AI” kifejezés úton-útfélen felbukkan a kiszivárgott anyagokban. Ebből arra spekulálhatunk, hogy az Apple Sirijéhez hasonló Samsung-féle digitális asszisztens, Bixby kap majd valami ChatGPT-szerű felturbózott utódot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!