240 millió számítógép kerülhet szeméttelepre 2025 végén

2023. december 22. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

2025 végén a Microsoft elkezdi leépíteni a Windows 10 operációs rendszer támogatását, ami szakértők szerint komoly felfordulást fog okozni a pécés piacon, de egyben környezeti katasztrófával is fenyeget. A Canalys Research elemzőcég tanulmánya 240 millióra becsüli azoknak a számítógépeknek a számát, amiket ekkor várhatóan leselejteznek, és szeméttelepre kerülnek. A számítógépek alkatrészeiből nem egyszerű az újrahasznosítható anyagokat kinyerni, így valószínűleg komoly környezeti terhelést fognak jelenteni a kidobott gépek. Az érem másik oldala, hogy ezeket a számítógépeket pótolni kell, így várhatóan felpörög majd a gyártók biznisze.

A Windows 10 támogatása véglegesen csak 2028-ban szűnik meg, de a 2025-ös dátumtól kezdve fizetni kell majd érte, ami valószínűleg nem fogja majd megérni sok nagy cégnek. Mivel a Windows 11 hardverigénye jóval magasabb, az sem mindig járható út, hogy csak a szoftvert cseréljék le a gépeken. Az pedig, hogy támogatás nélküli rendszereket használjanak, gigantikus biztonsági rés, amit jó eséllyel nem vállalnak be a sok ezer számítógépet használó nagy vállalatok és szervezetek. A Canalys becslése szerint emiatt nagyjából a jelenleg Windows 10-et futtató gépek ötödét fogják kidobni. Ez 480 ezer tonna elektronikus hulladékkal jár majd, ami kb 320 ezer autónak felel meg.

Elemzők szerint a közelgő dátum már jövőre növekedési pályára állítja a számítógép-eladásokat – ez a piac amúgy a Covid alatt kapott egy hatalmas lökést, amikor mindenki laptopot vásárolt a home office-os munkához, de azóta nagy visszaesésben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!