Az évtized eddigi legnagyobb napkitörését észlelték, hétvégén éri el a Földet

2023. december 15. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA Solar Dynamics Observatory űrszondája a legmagasabb kategóriába sorolt, X-osztályú napkitörést észlelt, a statisztikák szerint 2017 óta ez a legerősebb ilyen dokumentált jelenség.

A napkitörések úgynevezett koronakidobódással járnak, ilyenkor a Nap sokmillió tonna plazmát köp ki magából, amikor ez elkapja a Földet, akkor szoktak problémák lenni. A 2017-es eset például erős geomágneses viharokat okozott, és Dél-Amerikában két órára megbénított minden rádiós kommunikációt és adatátvitelt. Most előreláthatólag nem tapasztalunk majd ennyire komoly következményeket, a koronakidobódás nagyja ugyanis elkerüli a Földet. Amit észlelhetünk belőle, az a várakozások szerint vasárnap éri el a bolygót, és a magas északi szélességi fokokon látványos északifény-jelenségekkel jár majd. Hogy Magyarországról is megfigyelhető lesz-e ilyesmi – ahogyan legutóbb novemberben –, egyelőre nem tudni, de van esély rá.

Az, hogy mostanában feltűnően sok ilyen eseményt tapasztalhatunk, valójában nem rendkívüli: a naptevékenység 11 éves ciklusokban erősödik és gyengül, és most éppen az erős időszak maximumához közelítünk (várhatóan valamikor 2024 közepén lesz a csúcs). Egy durvább napkitörésnek súlyos következményei is lehetnek, műholdakat, földi kommunikációs rendszereket, vagy akár az energiahálózatot is meg tudná zavarni, vagy akár ki is ütni egy ilyen jelenség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!