Hatvan turista volt az indonéz vulkánon, amikor elkapta őket a 100 km/órával száguldó izzó áradat
2023. december 4. – 10:55
Vasárnap egy erőteljes robbanásos kitörés történt a szumátrai Marapi vulkánon (nem összetévesztendő a jávai Merapival, amelyik szintén aktív jelenleg is). A kitörés időpontjában mintegy 70 turista volt a hegyen. Eddig 12 halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok, 12 embert még mindig keresnek. A hegyen lévők súlyos égési sérülést szenvedtek.
A tűzhányó a sziget egyik leggyakrabban kitörő tűzhányója, mintegy 2000 méterre magasodik a Bukittinggi síkság fölé. Évente rendszeresen vannak kitörései, legutóbb január és március között működött. Azóta viszonylagos nyugalomban volt, csak időszakos földrengések jelezték, hogy nem csendesedett el teljesen. Ezért továbbra is a második, figyelmeztető készültségi fokozat volt érvényben. A helyi idő szerint délutáni vulkánkitörés előtt nem voltak földrengéses jelek, az váratlanul következett be.
A szürke kitörési felhő 3000 méterre emelkedett a vulkán fölé, északi irányban egy piroklaszt-ár is lezúdul – ez vulkáni gázok és a robbanás során széttöredezett kőzet és szétszakított magma anyagából áll. Saját tömege, azaz a gravitáció hajtja, a földfelszínhez tapadva akár 100 km/óra sebességet is meghaladva zúdul le a vulkánok oldalán. Az áldozatok vélhetően ebben az irányban lehettek és már nem tudtak elmenekülni az izzó vulkáni áradat elől.
2018-ban a guatemalai Fuego vulkán kitörése során, amikor hatalmas piroklaszt-árak rohantak le a hegy oldalán, több mint 200-an haltak meg a tűzhányó délkeleti oldalán. A Marapi váratlan vasárnapi kitörése sok tekintetben hasonlónak tűnik a japán Ontake 2014-es kitöréséhez, amikor 200 turista tartózkodott a hegyen, és 63-an haltak meg a hirtelen jött kitörés következtében.
Az ilyen, minden előjel nélküli kitöréseket sokszor a felszín alatti magma felfűtő hatása okozza, amikor a sekély mélységben lévő vizek, oldatok túlhevülnek, felforrnak és hirtelen gáz halmazállapotba kerülnek. A gyors térfogatnövekedés szétrobbantja a környező kőzettestet és ez az anyag zúdul ki a vulkán kráteréből. A sok kőzettörmelék és az izzó gázok keverékéből alakulnak ki az ilyenkor létrejövő pusztító piroklaszt-árak.
(A szerző vulkanológus, az MTA levelező tagja, intézetigazgató egyetemi tanár, kutatócsoport-vezető; ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Kőzettan-Geokémiai tanszék, MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport)