Majdnem 185 millió forintot ér Karikó Katalin Nobel-díja

2023. október 2. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptemberben jelentette be a Nobel Alapítvány, hogy megemelik a Nobel-díjak összegét, szúrta ki a hvg.hu. Az idei díjak nyertesei további 1 millió koronát kapnak, így a teljes anyagi jutalom 11 millió svéd koronára (986 000 dollárra, azaz jelenlegi árfolyam szerint 368 512 650 forintra) emelkedik.

A pénzdíjakat folyamatosan módosítják, ahhoz képest, hogy az alapítvány milyen anyagi helyzetben van. Idén a pénzügyi szituáció jobb, ezért emeltek a díjon, míg 2012-ben például 10 millió koronáról 8 millióra csökkentették. 2017-ben az összeg aztán 9 millióra, 2020-ban pedig 10 millióra emelkedett, oda, ahonnan 2012 előtt indult.

Karikó Katalin tehát a 368 millió forint felét, nagyjából 184 millió forintot kap az élettani-orvosi Nobel-díjért, amit amerikai kutatótársával, Drew Weissmannel közösen kapott. Ahogy a hvg.hu írja, ha esetleg Magyarországra adózik, személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetnie az összeg után. Az szja-törvény 2002-es módosítása szerint ugyanis a Nobel-díjjal járó pénzösszeg adómentes.

Karikó Katalin korábban a Bolyai-díjjal járó pénzösszeg felét, mintegy 18 millió forintot jótékony célra adományozott a koronavírus miatt elárvult gyerekeknek. Azt is mondta, hogy az elismerésekhez járó pénzjutalmakból mindig szán jótékony célokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!