A magyar fiatalok 70%-a státusszimbólumként tekint a telefonjára

2023. augusztus 19. – 18:02

Másolás

Vágólapra másolva

A használt és felújított okostelefonok adásvételével foglalkozó Rejoy.hu végzett felmérést a saját vásárlói között arról, hogy hogyan és mennyiért vesznek ilyen telefont ma a magyarok. A legérdekesebb megállapítás az, hogy a 18-24 év közötti korosztály választja jellemzően a legdrágább készülékeket, míg 30 év fölött már az lesz a jellemző, hogy az olcsóbb, régebbi modellek, és azokból is jellemzően az alapfelszereltségű típusokat keresik.

A fiatalok 70 százaléka mondta azt, hogy státusszimbólumként tekint a telefonjára, és kisebbségben vannak azok, akik szerint nem gyakorol semmilyen hatást a személyük megítélésére a telefonjuk típusa. Ez a korosztály átlagosan 170 ezer forintot, azaz nagyjából kétszer annyit költ egy új, használt-felújított telefonra, mint a szüleik korosztálya. Jellemzően 2-4 évente cserélik a telefonjukat, és nagyjából fele-fele arányban használnak iPhone-t, illetve androidos készülékeket. A legfontosabb jellemzők egy telefonban számokra a közösségi médiás funkciók, illetve a fotózási képességek, de sokan említették közülük a mobilfizetési szolgáltatásokat és a mobilos játékválasztékot is fontos preferenciaként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!