A hajtogatós telefonokat még mindig csak egy apróság választja el a világuralomtól

2023. július 26. – 13:01

A hajtogatós telefonokat még mindig csak egy apróság választja el a világuralomtól
Galaxy Fold 5 és Flip 5 – Fotó: Samsung

Másolás

Vágólapra másolva

A hajtogatható kijelzős okostelefonok a világhódítás küszöbén állnak, iparági elemzők szerint most indul be a nagy felfutásuk, 5-6 év alatt a sokszorosára fog emelkedni a piaci részesedésük, évtizedes távlatban pedig ez a megoldás válhat standarddá a piacon. Találós kérdés: melyik évben hangzott el ez a jóslat?

A lehangoló megfejtés: mindegyikben, amióta csak léteznek ilyen telefonok. És a Samsung legújabb generációs Flip és Fold modelljeit kipróbálva nem nagyon látszik, hogy ez a közeljövőben megváltozna.

Spoilerezzük is el gyorsan, miért: a néptelefonnak szánt Flip 5-ből az alapverzió 490 ezer forintba kerül, a full extrás 540 ezerbe; a csúcskészülék Fold 5 verziói pedig 770 és 910 ezer közötti árcédulákkal érkeznek. Amivel a vásárlók óriási többsége számára rögtön érdektelenné is válnak, és nem csak Magyarországon.

Pedig maga a technológia így az ötödik generációra már tényleg kiforrott, kinőtte a gyerekbetegségeit, sikerült addig faragni a tömegét, míg nagyrészt eltűnt a kényelmetlen féltégla-érzés, azt pedig ma már talán senkinek nem kell bizonygatni, mennyire jó dolog, ha a Fold tenyérnyi kijelzőjéből egy mozdulattal kéttenyérnyit tudunk csinálni. Legyen szó munkáról, olvasásról, videónézésről, játékról, bármiről, a képernyő megduplázása állati hasznos, és persze iszonyú menő is.

A Fold 5 kinyitva – Fotó: Samsung
A Fold 5 kinyitva – Fotó: Samsung

A Flip esetében a dolog fordítva működik, ott a normál méretű telefont lehet félbehajtani egészen picire, hogy egy nagyon kicsi zsebben is elférjen – itt a cool faktor azért erősebb, mint a dolog gyakorlati haszna. Mégis ebből adnak el sokkal többet, mint a Foldból, ami sokat mond arról, hol sűrűsödnek a vásárlók az ár-érték-menőség koordinátarendszerben.

Az idei verziók amúgy a puszta adatokat nézve sokban nem különböznek a tavalyiaktól. A Fold 5-be eggyel erősebb processzor került (Snapdragon 8 Gen 2), a kijelző mérete és felbontása (kihajtva 7,6 hüvelyk, 2176x1812 pixel, behajtva 2316x906 pixel 6,2 hüvelyken) ugyanaz, a kamera-összeállítás (50+10+12 megapixel a hátoldalon, 10+4 szelfi) ugyanaz, az aksi (4400 mAh) és a memória (12 GB) ugyanakkora, tulajdonképpen minden ugyanaz mint tavaly. A telefon tömegéből sikerült 10 grammot lefaragni, ami fura módon itt sokat számít, a 253 gramm már majdnem alig több, mint mondjuk az iPhone 14 Pro Max 240 grammja.

A Flip 5-nél mondjuk van látványos újdonság is, a fedlapi kijelző, ami eddig eléggé jelképes volt, nagyjából egy okosóra funkcionalitásával bírt a maga 1,9 hüvelykes méretével, most 3,4-esre nőtt, 720x748 pixel felbontással. Ezen még mindig nem fogunk persze filmeket nézni, de azért túllép a csetüzenetek megjelenítésének szintjén. Amúgy a processzor cseréje mellett nagyjából itt is minden a régi: a kijelző (6,7 hüvelyk, 1080x2640-es felbontás), a 3700-as aksi, a kamerák (12+12+10 megapixel), a memória (8 GB).

A Flip 5-nek a menőségfaktora erősebb, mint a dolog gyakorlati haszna – Fotó: Samsung
A Flip 5-nek a menőségfaktora erősebb, mint a dolog gyakorlati haszna – Fotó: Samsung

Persze felmerül a kérdés, hogy ennek így ugyan mi értelme van. A Samsung kényelmes piacvezető a hajtogatható telefonok piacán, és mintha a konkurensek (leginkább a Huawei és a Xiaomi) kezdenék elveszíteni a lelkesedést, és nem nagyon kapálóznak, hogy ez megváltozzon. Szóval itt egy piaci szegmens, amiben azért ott van évi tízmillió eladott készülék, amelyek ráadásul már ránézésre kitűnnek az okostelefonok végtelen tengeréből, plusz a legfelső árkategóriában játszanak – hát majd hülye lenne a Samsung nem rátelepedni az egész műfajra. Pláne, hogy a hajlítható kijelzők gyártását amúgy is házon belül oldják meg.

A legrosszabb, ami történhet velük, hogy bejön az évek óta rebesgetett pletyka, és az Apple is előáll egy hasonló hajtogatós telefonnal – amivel aztán minimum öt generációnyi tapasztalattal és márkahűséggel felvértezve csaphatnak össze.

És ha az árat lenyomják mondjuk a mostani felére, akkor tényleg jöhet a világuralom.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!