Egy angol tanulmány szerint már azzal is sokat tennénk a bolygónkért, ha csak kicsit csökkentenénk a húsfogyasztásunkon

2023. július 21. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva
Hentesek készítik elő a húsárut az angliai Birminghamben – Fotó: Oli Scarff / AFP
Hentesek készítik elő a húsárut az angliai Birminghamben – Fotó: Oli Scarff / AFP

Az Oxfordi Egyetem friss tanulmánya szerint a sok húst tartalmazó étrend szignifikánsan több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a kevés húst tartalmazó. A BBC beszámolója szerint olyan komoly különbséget jelent ez, hogy ha csak Nagy-Britanniában váltanának kevesebb húsra a húsevők, az is nagyjából akkora kibocsátáscsökkenésnek felelne meg, mintha 8 millió autó eltűnne az utakról.

A Nature Food folyóiratban megjelent tudományos munka az eddigieknél pontosabban mutat rá arra, hogy nem muszáj teljes egészében lemondanunk a húsról ahhoz, hogy kevésbé zsákmányoljuk ki a környezetünket. A tanulmány leginkább olyan tekintetben hasonlítja össze a kevés és a sok húst tartalmazó étrendeket, hogy azok mennyi szén-dioxid-kibocsátással járnak, de arról is értekezik, hogy mennyi víz vagy földterület kell az adott diétákhoz.

„Nem kell teljesen eltörölnünk a húst az étrendünkből”

– hangsúlyozta Peter Scarborough, az Oxfordi Egyetem professzora, a kutatás vezetője a BBC-nek.

Scarborough tanulmánya 55 ezer embert vizsgált. A kutatási alanyok húsfogyasztásuk mértéke alapján kerültek különböző csoportokba. A sok húst fogyasztó csoport tagjai több mint 100 grammot vittek be, a kevés húst fogyasztók maximum 50 grammot, de volt egy alapvetően halfogyasztó csoport, egy vegetáriánus és egy vegán is.

Bár azt már jó ideje tudjuk, hogy nagyobb ökológiai lábnyoma van a hústermelésnek mint a növényi alapú élelmiszerek előállításának, de a tanulmány ezt a korábbiaknál sokkal részletesebben tárgyalja. Erről Susan Jebb, az Oxfordi Egyetem táplálkozástudományi professzora beszélt:

„Attól különleges ez a kutatás, hogy valós emberek étrendjéről értekezik és különböző termelési módokat is vizsgál.”

A tanulmány szerint a sok húst evők étrendje naponta több mint 10 kilogramm üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. A kevesebb húst evők esetében ez mindössze 5,37 kilogrammot tesz ki. Ez a vegán étrendnél csupán 2,47 kilogramm.

Ez a kutatás az első, mely részletesen vizsgálja az egyes étkezési módok környezetre gyakorolt hatásait. Ezekbe beletartozik a vízhasználat, a földhasználat, a vízszennyezés és a különböző fajok eltűnése is. Az eredmények szerint mindegyik vizsgált kategóriában szignifikánsan több kárt okoznak a környezetnek a sok húst evők.

Nick Allen, a Brit Hústermelők Egyesületének elnöke megkérdőjelezte a kutatás módszereit. Szerinte a tanulmány túlságosan arra fókuszál, hogy az állattenyésztés milyen kibocsátással jár és nem veszi figyelembe azt, hogy a legelők és a fák mennyi szén megkötésére képesek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!