A főemlősök több tízmillió éve maszturbálnak rendszeresen

2023. június 7. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók szerint a maszturbáció több tízmillió évvel megelőzte az első embert, a miértekre viszont még keresik a választ – írja a Guradian.

Evolúcióbiológusok közel 40 millió évvel ezelőttig vezették vissza a maszturbáció kialakulását, és arra jutottak, hogy az ősi főemlősök (az összes majomszabású ősei) már akkor is rendszeresen végeztek önkielégítést. A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent írásukban a kutatócsoport leírja, hogy a maszturbáció minden nemű és korú főemlősnél általános tevékenység lehetett.

Dr. Matilda Brindle, a University College London vezető kutatója szerint az általuk gyűjtött adatok is bizonyítják, hogy az ember „önkielégítő elődöktől” származik.

„Ez annyira gyakori viselkedés az egész állatvilágban, hogy egészen zavarba ejtőnek találom, hogy eddig senki nem kutatta” – mondta Brindle.

A kutató szerint a publikációjuknak az emberek számára is van egy fontos üzenete: „Azoknak az embereknek, akik szerint a maszturbáció rossz, vagy valamilyen módon természetellenes: ez egy teljesen természetes viselkedés, a szexuális viselkedés egészséges repertoárjának része”.

A kutatók azért ásták bele magukat a maszturbáció kialakulásába és fejlődésébe, hogy megértsék, pontosan mi indokolhatta ezt az evolúciós szempontból elsőre indokolatlannak, pazarlásnak, sőt kockázatosnak tűnő tevékenységet.

A viselkedés történetének rekonstruálásához a tudósok több száz publikációt, kérdőívre adott válaszokat és személyes feljegyzéseket gyűjtöttek össze a maszturbáló főemlősökről primatológusoktól és állatkerti gondozóktól. Ezután az információkat feltérképezték a főemlősök evolúciós fáira, így kaptak képet arról, milyen régre nyúlhat vissza a tevékenység az időben.

Azt minden kétséget kizáróan megállapították, hogy az önkielégítés már 40 millió évvel korábban megjelent a főemlősöknél, a miértre azonban egyelőre csak teóriákat tudtak felvázolni. Ennek egyik oka, hogy míg a hím főemlősök viselkedési formáiról viszonylag sok feljegyzés áll a rendelkezésükre (amik legalább utalások szintjén említették a maszturbációs szokásokat is), a nőstényeket hagyományosan elhanyagolták ebből szempontból.

Így a hímek maszturbációs késztetéséről több teória is felvázolható:

  • Az egyik, hogy a hímek maszturbációja növelte a párjuk teherbe esésének esélyét. Egy alacsony rangú hím például azért maszturbálhat a szex előtt, hogy fokozza az izgalmát, és gyorsabban megtermékenyíthesse partnerét – mielőtt egy vetélytársa megszakítaná az aktust.
  • A maszturbáció segíthet a hímeknek abban is, hogy a régi spermiumokat kiürítsék, és frissebb, „versenyképesebb” spermiumokkal álljanak neki az aktusnak.
  • Kutatók azt is megállapították, hogy a csoporton belüli szexuális úton terjedő fertőzések szintjének emelkedésével a hímek is többet maszturbáltak. Ennek oka a kutatók szerint az lehet, hogy a szex utáni maszturbáció segít átmosni a nemi szerveket, csökkentve ezzel a fertőzés kialakulásának kockázatát.

A nőstények maszturbációjának evolúciós mozgatórugóit csak további adatok begyűjtésével lehet meghatározni – hangsúlyozzák a kutatók. Egyelőre csak egy elképzelést tudtak felvázolni: eszerint a szex előtti maszturbáció a nőstény főemlősöknek némi befolyást biztosít arra, hogy melyik hím ejtse teherbe őket: azáltal, hogy a hüvely kevésbé savas, a választott pár spermája számára barátságosabbá válik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!