Kiszáradt folyómederről küldött haza fotókat a Perseverance marsjáró

2023. május 14. – 18:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Perseverance marsjáró két éve vizsgálja a bolygó felszínét, tudományos céljai között szerepel az egykori marsi élet nyomainak felkutatása is. Ennek fontos része adatokat gyűjteni a bolygón évmilliókkal ezelőtt jelen levő, folyékony halmazállapotú vízről, és ezzel kapcsolatban küldött most haza a marsjáró szenzációs képeket:

Az első látásra unalmas, kopár tájnak tűnő látkép a tudósok számára egy csomó izgalmas részletet rejt. (A fekete részek azért vannak a képen, mert ez nem egy fotó, hanem egy 203 felvételből összeállított panorámakép.)

A marsjáró a Jezero-kráter nevű marsi területen végzi a vizsgálatait, erről úgy sejtik a NASA kutatói, hogy valamikor egy vízben gazdag terület lehetett, ahol több kisebb vízfolyás egyesült egy nagyobb víztömeggé. A Perseverance képén most valószínűleg ennek az ősi folyónak a kiszáradt medrét láthatjuk. Erre utalnak a lekerekített sziklák, amelyeket valószínűleg a hömpölygő víz alakított ilyen formára. A felszín arra utal még, hogy valamikor a nagy mennyiségű, erős sodrású folyóvízből aránylag sok, és nagy darabokból álló hordalék ülepedhetett le itt.

(NASA JPL)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!