Először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag bolygót eszik – ez a jövő vár a Földre is

2023. május 4. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

Tudósok először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag bekebelezett egy bolygót – a folyamat azért is érdekes, mert nagyjából ötmilliárd év múlva ez történik majd a Földdel is, amikor a Nap vörös óriássá válik.

A Yahoo cikke szerint az MIT, a Harvard és a Caltech kutatóinak először sikerült ilyesmit megfigyelniük, és a folyamat valóban hasonlít arra, ami a Földdel történik majd, azzal a különbséggel, hogy a most látott jelenség sokkal nagyobb léptékű.

A folyamat egyébként maga nem túl különleges abban az értelemben, hogy a bolygók nagy részére ez a sors vár, megfigyelni viszont eddig csak az elő- és utóhatásait sikerült, magát az eseményt nem. Az MIT tudósai egy felmérés adatait vizsgálva találtak rá egy csillagra, ami egy tíznapos periódus alatt megszázszorozta a fényességét. Ez a csillag a Tejútrendszerben található, a Földtől 12 ezer fényévnyire.

Mivel a kutatók eredetileg bináris csillagrendszereket akartak megfigyelni, elkezdték tanulmányozni a jelenséget, csakhogy azt vették észre, hogy a csillagot hideg gáz veszi körül, ami nem jellemző arra, ha a bináris rendszerben az egyik csillag bekebelezi a másikat. Az ilyen egyesülésekhez képest ráadásul ezredannyi energia keletkezett a folyamatban.

A kutatók végül rájöttek, hogy azt látják, ahogy egy Jupiter-méretű gázóriást a saját csillaga lassan bekebelez. A csillag a száz nap alatt lassan elkezdte „megenni” a planétát, majd a megfigyelt 10 nap során „végzett a munkával”, azaz pusztította el teljesen – ekkor növekedett meg annyira a fényereje.

A kutatók szerint a Föld, és egyébként a Vénusz és a Merkúr bekebelezése is sokkal kevesebb energiát szabadít majd fel ötmilliárd év múlva, és kisebb fényjelenséggel is jár, már csak azért is, mert az ilyen kőzetbolygók sokkal kisebbek, mint a gázóriások.

Most, hogy a kutatók tudják, milyen jelekre kell figyelni, a jövőben több ilyen jelenség megfigyelésére is lehet lehetőségük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!