A tengerek mélyére rejtené a levegőből kinyert szén-dioxidot egy svájci cég
2023. március 9. – 16:21
Tudósok egy új tanulmányukban bemutatták, hogy hogyan nyernének ki szén-dioxidot a levegőből, amit aztán a tengerben tárolnának – írja a BBC. Az eredményeiket a Science Advances című szaklapban mutatták be.
Maga a technológia, hogy levegőből kiszedjük a szén-dioxidot, és valahova máshová rakjuk, már létezik egy ideje. A svájci Climeworks üzemeiben is ez történik, a kinyert szén-dioxidot a föld alá pumpálják, ahol kővé változtatják. A probléma az, hogy ugyan erősen hozzájárul a globális felmelegedéshez, a szén-dioxid csak hígan található meg a levegőben, nagyjából egymillió részecskéből 400 CO2. Emiatt nem könnyű kiszűrni a levegőből, nagy és magas teljesítményű gépekre van szükség, amiknek magas a fogyasztása. Természetesen létezik egy hasonló, ám sokkal low-techebb és területigényesebb megoldás: a fák.
A kutatásban bemutatott módszer jelentősen olcsóbb (elvileg 1 tonna kiszűrése 100 dollárba kerül), ugyanis viszonylag könnyen hozzáférhető nyersanyagokkal dolgozik, így a szerzők szerint a hatékonyság nő, miközben a költség csökken. A tesztek során az új, hibrid szűrő háromszor annyi szén-dioxidot kapkodott ki a levegőből, mint a már létező megoldások.
A tengerfenék sem egy új célpont, már léteznek cégek, akik a levegőből kinyert szén-dioxidot kiürült kőolajmezőkbe töltik vissza. A tanulmányban bemutatott megoldás viszont nem áll meg ennyinél: a kinyert szén-dioxidot kémiai úton szódabikarbónává alakítják, amit a szerzők szerint biztonságosan bele lehet engedni a tengervízbe.
A szén-dioxid-szűrés megítélése egyébként nem kizárólag pozitív. Sok szakértő szerint ha a technológia jobban elterjed, a fő kibocsátók könnyebben ignorálhatják a tudományos ajánlást, és talán kevésbé fognak visszavenni a szennyezésből. Azonban a párizsi klímacélok egyre távolibbak, így sokak szerint érdemes minden eszközt bevetni, hogy csökkentsük a klímaváltozás tempóját.