Elon Musk megvádolta az egyik kirúgott dolgozóját, hogy kifogásként használta a mozgáskorlátozottságát a munkakerülésre

2023. március 8. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Február végén újabb 200 embert küldtek el a Twittertől, köztük a jelek szerint az izlandi Haraldur Thorleifssont is, aki erről úgy értesült, hogy egyik reggel nem tudott belépni a munkahelyi számítógépébe. Thorleifsson hiába írt több levelet is a cég munkaügyeseinek, nem kapott választ arra a kérdésére, hogy kirúgták-e, vagy sem. Ezért úgy döntött, a Twitteren teszi fel a kérdést, egyenesen Elon Musknak címezve.

A Guardian azt írja, a férfi kilenc napig nem kapott választ a HR-osztálytól, ezért döntött úgy, hogy a Twitteren szólítja meg a vezérigazgatót.

„Kedves @elonmusk

Kilenc nappal ezelőtt megszüntették a hozzáférésemet a munkahelyi számítógépemhez, körülbelül 200 másik Twitter-alkalmazottal együtt. A HR vezetője azonban azóta sem tudja megerősíteni, hogy alkalmazott vagyok-e, vagy sem. Az emailjeimre nem válaszoltak.

Talán ha elég sokan retweetelnek, akkor itt válaszolsz nekem?” – írta Thorleifsson a Twitteren.

A húzás bejött, hamarosan meg is érkezett Musk válasza:

„A valóság az, hogy ez a fickó (aki egyébként vagyonos) nem végzett tényleges munkát, mentségként azt állította, hogy a fogyatékossága miatt nem tud gépelni, de azért a Twitteren tud kavarni. Nem mondanám, hogy túlságosan tisztelem ezt.”

A tweet alatt hozzászólásokban Musk arról is írt, úgy tudja, a férfi az elmúlt négy hónapban egyáltalán nem dolgozott, és a fogyatékosságával mentegette magát a munkaügynél. Azzal is megvádolta, hogy csak azért üzent neki nyilvánosan, hogy nagyobb kifizetést kapjon. Hozzátette, az, hogy annyian védik Thorleifssont, „bántja az emberiségbe vetett hitét”.

Thorleifsson izomsorvadásban szenved, 25 éves kora óta kerekesszéket használ.

A férfi több tweetben részletesen is elmagyarázta, hogyan gyengültek meg először a lábai, majd a karjai is (huzamosabb ideig valóban nem tud gépelni, mert begörcsöl tőle a keze), és kifejtette, hogy ma már (45 éves korában) ahhoz is segítségre van szüksége, hogy kiszálljon az ágyból, és használja a mosdót. Thorleifsson korábban a saját cégét vezette, amit pár éve eladott a Twitternek, azóta dolgozott a cégnél középvezetői pozícióban. A férfi azt is kifejtette, korábban nem jelentett problémát, hogy egy-két óránál többet nem tud egyhuzamban gépelni, mivel csoportvezetőként elsősorban mások munkáját menedzselte. A Twitter 2.0 kezdete óta – mint írta – többször is felvette a kapcsolatot a munkaüggyel, és próbált tájékozódni arról, miben változott a munkaköre, ha változott. Nem kapott erre vonatkozó információkat, elmondása szerint a rábízott feladatokat azóta is maradéktalanul elvégezte.

A nyilvánosság előtt folyó párbeszéd közben több érdekes fordulatot is vett, egy ponton például a cégvezető, Elon Musk megkérdezte Thorleifssontól, hogy egyébként milyen feladatokat végzett el a cégnél.

Közben Thorleifsson is megkapta a felmondási emailt.

Kedd este – egy többórás videóhívás után – Musk újabb bejegyzést tett közzé:

„Szeretnék bocsánatot kérni Hallitól [Thorleifsson], amiért félreértettem a helyzetét. Olyan dolgokon alapult, amelyeket nekem mondtak, és amelyek nem voltak igazak, vagy bizonyos esetekben igazak voltak, de nem volt jelentőségük. Fontolgatja, hogy a Twitternél marad.”

Levonta a tanulságot is: jobb ezeket személyesen megbeszélni, mint tweeteeken keresztül.

Az, hogy Thorleifsson valóban fontolgatja-e, hogy a cégnél maradjon, már csak azért is kérdéses, mert azóta egy tweetben bejelentette, hogy éttermet nyit Reykjavík belvárosában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!