Megváltozott a helyi kóbor kutyák génállománya a csernobili katasztrófa után

2023. március 4. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

A Science Advances című folyóiratban pénteken megjelent tanulmány szerint az 1986-os csernobili katasztrófa után kibocsátott sugárterhelés még mindig befolyásolja a kutyapopulációk genetikáját – írja az ABC News.

Tim Mousseau, a Dél-karolinai Egyetem biológiai professzora szerint azok a kóbor kutyák, akik még mindig az erőmű tiltott zónáiban élnek, valószínűleg a katasztrófa kitörésekor hátrahagyott ebek leszármazottjai. A kutatók 2017 és 2019 között több mint háromszáz szennyezett területről gyűjtöttek vérmintákat, ezeket dolgozták fel a tanulmányban. Az is kiderült, hogy a különböző szintű sugárzásnak kitett kutyapopulációk genetikája is különbözik egymástól.

A megvizsgált kutyák és más állatok elváltozási nagyon hasonlóak, mint amit megfigyeltek a Japán atombombák túlélőivel kapcsolatban a második világháború alatt.

– mondta Mousseau.

Például gyakrabban fordult elő a szürkehályog. A tudósok más fejlődési rendellenességeket is keresnek: például daganatokat vagy éppen kisebb agykörfogatok kialakulását.

Szerinte ugyan a sugárdózis veszélyei ismertek, tudjuk, hogy megnöveli a genetikai mutációk valószínűségét különböző növény- és állatfajoknál, de még mindig nem világos, hogy a nagyobb emlős állatok összessége szintjén milyen hatással lehetnek rájuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!