Menő a kamerája, de más újdonságot nem érdemes várni a Samsung S23-as családjától

Új év, új csúcstelefonok. Ha az ember ezeket felhasználói szempontból teszteli, egyre nehezebb dolga van, ugyanis évek évek óta igazából három tényező valamelyikében várható jelentős változás: az akkumulátor, a kamera és a méret. A Samsung Galaxy S23-as szériája is ilyen, idén a kamera kapta a nagy ráncfelvarrást. Gyakorlatilag szó szerint.

Ahogy tavaly írtuk, az S22-esekkel a Galaxy kiadott egy androidos iPhone-t. A legnagyobb előnyük, hogy tökéletesen működnek, méghozzá anélkül, hogy az embernek csilivili, teljesen felesleges újításokat kelljen kerülgetnie. Az Ultra továbbra is az S-széria és a Note tökéletes szerelemgyereke, a kategória rajongóinak nagy örömére.

A sima S23-as

Idén az új széria két végletét teszteltük: a mezei Galaxy S23-ast és az Ultrát. A kettő között továbbra is van egy S23+, ami pont ugyanaz, mint az alapmodell, csak nagyobb a mérete és az aksija.

A Samsung azzal reklámozza az új telefonokat, hogy „újraírja a prémium felhasználói élmény fogalmát”. Nem kell aggódni, szerencsére semmi ilyesmiről nincs szó. Átlagfelhasználói szempontból valójában nincs sok különbség az idei és tavalyi modellek között, ami nem nagy baj, hiszen az S22-esek is nagyon jó telefonok voltak.

Aki hozzám hasonlóan utálja, ha a telefon kilóg a nadrágzsebéből, az örülni fog, mert az S23-as értelmezhető méretű (a kijelző 6,1 hüvelykes, 2340×1080-as felbontású), hosszabb ujjakkal kényelmesen használható egy kézzel is. A képe nagyon szép, maxra felcsavarva nagyon fényes (hosszabb távon nem ajánlom), és 48-120 hertz között adaptív a képfrissítés. Persze idén is új processzor került az új modellekbe (a kifejezetten a Galaxykra szabott Snapdragon 8 Gen 2), de nincs akkora teljesítménybeli ugrás a tavalyi telefonokhoz képest, hogy hátast dobjon tőle az ember. Inkább egyfajta biztosíték, hogy ez a telefon megfelelő gondoskodás mellett tovább fogja kihúzni, mint egy S22-es. A játékélményben (leginkább XCloud) sem éreztem jelentős különbséget.

Milyen infóra van még szüksége annak, aki új telefont akar venni, de nem szeret elveszni a megahertzek, kijelzőtípusok és teraflopsok zsargonkavalkádjában? Az S23-as 3900 milliamperórás akkumulátora egy napot vígan kibír, még komolyabb igénybevétel mellett is (filmezés, netezés, videózás, fényképezés, munkaidő leteltével egy kis játék). Telefonhoz képest egész jól szól, bár magas hangerőn nekem egy kicsit dobozos hangzása volt. A kidolgozása szép és igényes, a keret alumínium, a kijelzőt Gorilla Glass Victus 2 védi, és IP68-as besorolást kapott.

Nekem nem kimondott kedvencem a Samsung kezelőfelülete, nem szeretem az ikonok stílusát (ami persze változtatható, de akkor is), de az S23 ezzel együtt is tetszett. Nemcsak jól néz ki, hanem szerintem kifejezetten szép is (bár más színben választanám, nem a tesztelt készülék krém+aranykeret kombinációjában). Tök jó lenne, ha a Samsung is átvenné az Apple-től, hogy a zászlóshajót az alapmodell fizikai méretében is kiadja, mert nekem például teljesen felesleges, hogy féltéglát hurcoljak magammal. Nyilván ez nem feltétlenül egyszerű mérnöki feladat, de a sima S23 és az Ultra között gyakorlatilag csak a kijelző felbontása, az aksi mérete és a kamera a különbség, na meg a toll. A tökéletes S23-as egy alapmodell-méretű telefon lenne az Ultra belsőségeivel és rejtegethető tollal felszerelve.

De térjünk vissza a már említett ráncfelvarráshoz: a kamerák ugyanis már nem egy kiemelt szigeten laknak, hanem csak három lencse áll ki a hátlapból, mint réges-rég (úgy 5-8 éve). Az alapmodellben van

• egy 12 megapixeles szelfi-,
• egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű-,
• egy 50 megapixeles széles látószögű-
• és egy 10 megapixeles telefotó kamera.

Mivel csúcstelefonról van szó – még ha a széria alsó végéről is – a telefon a dobozból kivéve tök jó képeket csinál. Szépek, színesek, élesek, és a mesterséges intelligenciának hála a sötétben készített képek is kifejezetten részletgazdagok, élesek. Ez egyébként az egész széria elsőszámú reklámalapja: szuper képeket lehet velük este készíteni. Szerencsére igazi, profi fotósok is vannak a Telexnél, úgyhogy egy kolléga mindjárt kifejti, hogy tényleg így van-e, de előtte beszéljünk kicsit arról, hogy milyen a

Galaxy S23 Ultra

Ez a Samsung idei zászlóshajója, de valójában tényleg csak egy-egy részletben tér el az S23-astól. Ugyanaz a csip hajtja, a kamerák egy része is ugyanaz. Igazából

• a formájában (kicsit szögletesebb),
• méretben (6,8 hüvelykes, 3088×1440-es felbontású),
• a kicsit jobb adaptív képfrissítésben,
• tárhelyméretben (256 GB, 512 GB, 1 TB),
• aksiméretben (5000 milliamperóra),
• a széles látószögű kamerában (200 megapixel),
• és a beépített tolltartóban különbözik.

Hétköznapi használat közben gyakorlatilag nincs különbség a sima S23 és az Ultra között, csak a kijelző mérete. Az Ultra nagyon nagy, nekem igenis féltéglának érződik, és nem érzem biztonságban, mikor a buszon egy kézzel próbálok machinálni rajta, mert olyan nagy, hogy félek, hogy egy kátyú kiveri a kezemből. Valamivel kényelmesebb rajta filmet és videókat nézni, de én telefont erre csak vészesetben használok, úgyhogy nekem ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy 6,1-es vagy 6,8-as a kijelző. Egy olyan funkciója van, ami hiányzik az S23-ból: a toll. Szeretek kézzel jegyzetelni, és nagyon kényelmes, hogy nem kell még egy jegyzetfüzettel és tollal is bajlódnom. Tudom, hogy sokan nem értik, mi értelme van a telefonos S Pennek, de gyakran jegyzetelő embereknek nagy segítség.

A 200 megapixeles széles látószögű kamera viszont tényleg nem semmi, minimális fénynél is olyan képeket csinál, mint kora délután. Ehhez persze nem árt, ha az ember keze elég stabil, de a mesterséges intelligencia sokat segít. Ezen a ponton át is adnám a szót kollégámnak, hogy bemutassa, tényleg jó-e fotózni az új Galaxykkal.

Milyen fotózni vele?

Ha csak a száraz adatokon nézünk végig, az S23 Ultra a főkamerája felbontásán kívül nem sok mindenben változott. Ez persze nem annyira meglepő, a Samsung csúcskészüléke már az előző széria idején is a mobilfotózás egyik legsokoldalúbb svájcibicskája volt, a nagyjából szabványos ultranagylátó, nagylátó főkamera, középtele hármason túl még van egy impresszív, kisfilmen 230 milliméternek megfelelő, a főkamerához képest tízszeres nagyításra képes egység is, amit már tényleg minden szégyenlősködés nélkül nyugodtan hívhatunk telefotó kamerának.

A kamerasor egyébként így néz ki a gyakorlatban, sorban a ultranagylátótól a teléig haladva:

A kameraapp egyébként gyorsan indul, az exponálás és az autofókusz általában villámgyors, bár néha előfordul néhány tizedmásodpercnyi érthetetlen késlekedés az expógomb lenyomása után. Az élőkép sebessége azért érezhetően elmarad a 120 hertzes képfrissítésétől, néha kissé döcögősnek érződik, bár ez valószínűleg nem a kamera gyengesége, inkább annak tudható be, hogy a telefont használva az ember könnyen megszokja, hogy a legminimálisabb akadozás nélkül, átmenetmentesen szinte „folyik” minden animáció. A kamerák közötti váltás gyors és gördülékeny, az egész fotózási élmény tényleg valami olyasmi, amit egy csúcskészüléktől elvárna az ember.

Az előző szériához képest a fő újítás a főkamerában debütáló SOCELL HP2 szenzor, ennek a felbontása az S22 108 megapixeléről 200-ra nőtt. A fotók alapbeállításon a megszokott 12 megapixelen készülnek, ez 16 pixeles összevonás, ami azt jelenti, hogy a szoftver 16 pixel adataiból dolgozva tudja előállítani a végeredmény egy-egy pixelét. Ezen felül még két további felbontást tudunk választani, 50 vagy a natív 200 megapixelt, mindezt bizonyos korlátozásokkal, ugyanis nem minden üzemmód és beállítás érhető el a magasabb felbontásokon. Nézzünk először néhány, a főkamerával készült tesztfotót, mindegyik alatt a hozzá tartozó 100 százalékos képkivágással:

Ami elsőre a legszembetűnőbb, hogy szinte minden fotó erőteljesen meleg árnyalatokat kap, és pár részlet kicsit túlszaturáltnak tűnik, nekem ez már kicsit sok, de ez persze ízlés kérdése is. A dinamikatartomány egészen jó, de érzésre nem tűnik kimagaslónak a kategóriában, az utolsó felüljárós fotónál már erősen kiégésközelben vannak a csúcsfényes részletek, bár azért itt tényleg elég extrém különbségek voltak a napsütötte és az arnyékos részek között megvilágítottságban. Közelebbről nézve a 12 megapixelen a részletesség kifogástalan, és zaj sem nagyon látszik, de az ízlésemnek kissé túl sok az élesítés és a mikrokontrasztok, ami főleg a második jelenetnél szembetűnő, és ezenkívül is vannak túlkapésai a szoftveres utómunkának, mint az első képen a háztetők köré az égre kerülő világos aura, amiért nagy kár, mert enélkül teljesen természetesnek hatna a végeredmény. Ami egészen érdekes, hogy a sima S23 főkamerája ezt a feladatot sokkal szebben oldotta meg.

Nézzük, hogy van-e értelme a 100 megabájt körüli fájlokat gyártó 200 megapixeles módnak. Alább az első képen maga a jelenet, aztán sorban a 12, az 50 és a 200 megapixeles, végül pedig a sima S23 50 megapixeles fotójának 100 százalékos képkivágása. A kisebb felbontású fotókat a 200 megapixeles változat 16 320×12 240 pixeles méretéhez nagyítottuk, hogy összehasonlítható legyen a különbség:

A 12 és az  50 megapixeles fotón jól látható a különbség, és ebben a sima S23 is ugyanolyan jól teljesít. Innentől viszont megáll a tudomány az ultránál, ha pisztolyt fognának a fejemhez, sem tudnám megmondani, hogy az utolsó előtti kettőből melyik a nagyobb felbontású fotó részlete. Persze nem azt mondom, hogy egyáltalán ne lenne értelme a 200 megapixeles kijelzőnek, simán lehet, hogy a kisebb felbontású képek élkészítésénél a szoftveres utómunka kis boszorkánykonyhája jó hasznát veszi a négyszer annyi pixelnek, de ha csak a végtelenségig nagyítható szuperrészletes 200 megapixeles fotókért venné meg a S23 Ultrát, inkább ne tegye.

A mobilos kamerasorok általában leginkább elfelejtett darabja – és ez alól a csúcsgépek sem igazán jelentenek kivételt – az ultranagy látószögű egység. Az S23 nagylátója ezért is volt egészen kellemes meglepetés. Nézzünk egy példát, a hozzá tartozó képkivágással:

A dinamikatartomány ultranagylátóhoz képest abszolút jó, de az igazán kellemes meglepetés a részletekben rejlik, az élesség kis jóindulattal majd pixelszintű, és bár a sarkok felé haladva romlik, még teljesen a sarkokban is egészen elfogadható, és nyoma sincs a műfajra jellemző zajnak, illetve az ezt orvosolni próbaló, mindent rajzfilmessé szétmosó, túltolt zajcsökkentésnek.

Az Ultra legnagyobb erőssége egyértelműen a telefotó. A főkamerához képest háromszoros nagyítást nyújtó kistele mellett ott van még egy elég impresszív tízszeres nagyítású periszkópos telefotó kamera, ami bár bőven nem újdonság, már az S21-es széria óta ott csücsül a kameraszigeten, még mindig egyedülálló a mezőnyben. Nézzünk először kisebb telével néhány fotót a szokásos képkivágásokkal:

A színvisszaadás és a dinamikatartomány is egészen jónak tűnik, és ha közelebbről nézzük a fotókat, a részletesség sem nagyon hagy kívánnivalót maga után. Némi zaj feltűnik, de nincs erős zajcsökkentés vagy túlélesítés, bár a második képkivágáson azért látszik, hogy erősen kontrasztos részeken előtűnik némi lilás színhiba, ami kissé furcsa, ezek szoftveresen viszonylag könnyen javíthatóak, ezért is érdekes, hogy a Samsung ezt nem teszi meg. Mindenesetre összességében nézve teljesen korrekt a végeredmény. A sima S23 kisteléjének részletessége sem rossz, de dinamikatartományban azért látványosan gyengébben teljesít:

És akkor az arzenál utolsó darabja, a kedvencem: a periszkópos telefotó kamera. Ennek a gyújtótávolságát (nagyon egyszerűsítve ez a szám adja meg a zoom értékét) nagyfilmes gépre átszámolva 230 mm jön ki. Csak összehasonlításképp, az általam használt profi alapfelszerelés részeként egy 70-200 mm-es objektívet használok, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb zoomérték 200 mm, ami alacsonyabb, mint a S23 Ultráé. Félreértés ne essék, a két eszköz totálisan más minőséget képvisel, és nem is igazán lehet összehasonlítani őket, de az mindenképp érdekes viszonyítási alap, hogy a telefonommal szűkebb kivágatú fotókat tudok készíteni, mint a profi teleobjektívemmel. Nézzük a fotókat, képkivágásokkal:

A nagytele fotói egészen szuperek, a színek, és az utómunka nekem jobban is tetszik, mint a főkameránál, kevésbé tűnik művinek a végeredmény. Ha közelről nézzük, azért itt egy kicsit több zaj látszik, de nem mosódnak el a részletek, és nincs zavaró túlélesítés. A stabilizáció is kifejezetten jó, egyáltalán nem nehéz kitartani az expo alatt a telefont, ami ennél a gyújtótávnál egészen jó teljesítmény. Sajnos nem volt nálam egy S22 Ultra, hogy ezt teszteljem, de érzésre van fejlődés az előző széria óta. Őszintén szólva nem tudom, hogy hány napig tartó csoda a Samsung nagyteléje, más telefonoknál nem találkozni ilyennel, lehet, hogy ezért is szerettem vele nagyon a fotózást. De simán elképzelhető, hogy pár hét után, ha elmúlik a varázs, már csak ritkán nyúlnék hozzá.

A Samsung nagy ígérete az S23 Ultra kamerájával kapcsolatban a kiemelkedően szuper éjszakai teljesítmény. Az új érzékelővel ez érezhetően sokat javult az előző széria óta, de azért nem mernénk egyértelműen kijelenteni, hogy ezt az ígéretet maradéktalanul beváltották. Nézzük először a főkamerával készült fotókat:

Az éjszakai fotók első ránézésre egészen jók, rosszabb fényviszonyok közt is jól boldogul a rendszer, és a végeredmény sem túl természetellenes, de ha közelebbről megnézzük a fotókat, jól látszik, hogy bár az élesség elég jó, az agresszív zajcsökkentés megeszi a részleteket, és az egybefüggő felületek finom részletei konkrétan teljesen eltűnnek. Ha az utolsó képet megnézzük, jól látható, hogy míg a kerítés részleteit szépen élesíti a rendszer, a mögötte lévő házfal egy nagy, értelmezhetetlen, maszatolt felületté mosódott az utómunkában. Úgy tűnik, hogy a Samsung mérnökei mindennél fontosabbnak tartották, hogy ne legyen zaj a rossz fényviszonyok között készült képeken.

Az ultranagy látószögű kamera nemcsak nappal teljesít a vártnál jobban, az éjszakai teljesítménye is abszolút kilóg a mezőnyből, nézzünk egy példát:

Bár az erőteljes zajszűrés nyomai itt is látszanak, még így az egyik legjobb teljesítmény, amivel a kategóriában találkoztam. Abszolút piros pont a Samsungnak, hogy végre valaki törődött kicsit a nagylátószögű kamera minőségével is.

A középtele sem teljesít rosszul, és bár itt már fogy az élesség és a részletek is, azért abszolút használható marad sötétedés után is, ha épp nem egy pislákoló gyertya fényében szeretnénk fotózni:

Bár nyilvánvalóan nem éjszakai fotózásra találták ki, azért megnéztük, hogy érdemes-e elővenni a nagyobb telét sötétedés után:

A végeredmény itt már jóval kompromisszumosabb, nyilvánvalóan sok a zaj, és a legtöbbször csak jó pár exponálás után kapunk elfogadhatóan éles végeredményt, de azt abszolút nem lehet mondani, hogy este használhatatlanná válna a nagytele, ami még így sem rossz teljesítmény. És, hogy tényleg igaz-e az, amire még Elon Musk is rácsodálkozott, azaz hogy az S23 teléjével le lehet fotózni a Holdat telibe? Nagyjából igen, nézzék:

Persze a végeredmény nem tökéletes, ugyanis ez egy százszoros nagyítású fotó, tehát a telefotó tízszeres nagyítására még rá lett eresztve egy tízszeres digitális nagyítás, de azért a teljesítmény még így elismerésre méltó, jó pár éve még abszolút sci-finek tűnt, hogy egy ilyen fotó készüljön a Holdról egy telefonnal.

A Samsung 2022 februárjában tette elérhetővé a saját RAW formátumát, az Expert RAW-t, ami egyértelműen az iPhone ProRAW formátumának konkurenciájaként szántak. Röviden a RAW egy olyan nyers képfájlformátum, amely sokkal több adatot tartalmaz egy JPEG vagy HEIC formátumú fotónál, és ezáltal sokkal rugalmasabban szerkeszthető, de ez jóval nagyobb fájlmérettel és kevesebb rugalmassággal jár a fájl kezelését illetően. Erről egyébként az iPhone 14 Pro Max tesztjében írtunk jóval részletesebben. A Samsungnál ennek az üzemmódnak a használatához le kell töltenünk egy külön appot a gyártó saját áruházából, ami aztán beépül a kameraalkalmazásba.

Az Expert RAW fájlok egyébként az összes kamerán, a főkamerán pedig mindhárom felbontásban menthetők az általánosan használt és nagyjából legnagyobb kompatibilitással rendelkező Adobe DNG (Digital Negative) formátumban. A minőség elemzésébe részletesen nem mennék bele, de az biztos, hogy ha a Samsung megoldása nem is éri el, azért bőven megközelíti az iPhone ProRAW-jának szintjét, és magasan ez a legjobb telefonos RAW, amit én eddig androidos készülékben láttam. Ha valaki szeretné próbálgatni a lehetőségeit, itt megtalálja a telefonnal készült RAW tesztfotókat, a tesztben keszült többi fotóval együtt:

Ide kattintva töltheti le a telefonokkal készült eredeti tesztfotókat

Egy fontos részlet majdnem lemaradt

Üröm az örömben, jöjjön a minden kütyüteszt elmosó esőfelhő. A három verzió alap, azaz legkisebb háttértárral felszerelt változata 410, 525, és 610 ezer forintért kerülnek a boltokba – ugyanez az S22-eseknél 335, 410, és 490 ezer volt. Összehasonlításképp a nagy rivális iPhone 14-es szériánál 450 ezer a sima, 630 a Pro Max modell alapára.

Hacsak valaki nem mobilfotózásra venné, szinte értelmetlen váltani mondjuk egy S22-esről. Ezentúl persze ha valaki csúcskategóriás telefont akar, és szereti a samsungos sajátosságokat, akkor nem fog csalódni, de nagy újdonságra sem érdemes számítani. Gyors, erős, jól néz ki, tehát hozza, amit hoznia kell.

Leszögezhetjük, hogy az S23 Ultra egy piszok jó telefon. Minden bele van pakolva, ami kell, meg sem döccen a használat közben, és alighanem a legsokoldalúbb mobil fotózásra, ami főleg annak köszönhető, hogy a telefotós képességeivel abszolút kiemelkedik a mezőnyből. Az látszik, hogy fotózásban minden téren a legjobb szeretett volna lenni, de ez csak majdnem jön össze, éjszakai teljesítményben és az alapkamerával készült fotók dinamikatartományában az iPhone 14 Pro Max érzésre többet tud, a 200 megapixelnek pedig nem sok értelme van, hiszen a natív végeredményt nem igazán lehet megkülönböztetni az 50 megapixelestől – ebben a Xiaomi például sokkal jobban teljesít. Kiválóságban tehát marad a tényleg kiemelkedő telefotó kamera, kérdés, hogy ez kárpótolni tud-e a sok kis hiányosságért, főleg bő 600 ezer forintért. Ezt viszont már a vásárlónak kell eldöntenie.