Hova a fenébe rejtettek ebben a telefonban 200 megapixelt?

2023. február 1. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly ilyenkor, a Samsung Galaxy S22-esek bejelentésekor azon élcelődtem, hogy a zöld szín, meg a kamera kisállatportré-módja a legkomolyabb újdonság benne – aztán amikor megjelent, és komolyabban is leteszteltük, kiderült, hogy igazából egy androidos iPhone lett belőle, és ez azért elég komoly dicséret. Eltelt egy év, itt a következő generáció, és az S23-családnál most nincs igazán ok cinikusnak lenni, a világ legnagyobb telefongyártója (mellékesen a Telex olvasói között is a leggyakoribb márka) rendesen megemberelte magát.

A trükk igazából nem is bonyolult, csak annyi, hogy a telefon két legfontosabb alkatrészénél bebiztosították, hogy a (szinte) mindenki más számára elérhető csúcstechnológiánál eggyel jobbat használjanak.

A kameránál, vagyis a kamera szenzoránál aránylag egyszerű dolguk volt, hiszen ezt ők maguk gyártják, és egyszerűen nem adták oda senki másnak (még). Az okostelefonos kameraszenzorok piaca aránylag letisztult az utóbbi évekre, gyakorlatilag a Sony, a Samsung, és a kínai Omnivision uralja az egészet. Na, a Samsung most előállt egy új szenzorral, az Isocell HP2-vel, ami egyrészt 200 megapixeles felbontást tud, másrészt 16 képpontnyi információból képes egy pixelt varázsolni, ami kisebb felbontású, de sokkal jobb minőségű képet ad, főleg gyenge fényviszonyok mellett.

A másik hasonló csatatér a processzoroké, itt is három igazán nagy játékos van, az Apple, aminek a processzorai csak az iPhone-oknak elérhetőek, a tajvani Mediatek, ami az olcsó szegmensre koncentrál, és a Qualcomm, ami meg a kettő között mindenkit ellát. (Illetve jegyezzük még fel a szintén nagyrészt önellátó Huaweit.) A Samsung itt sokáig próbálkozott saját fejlesztéssel, az Exynos csipekkel, amelyek a kezdetek óta végigkísérték a Galaxy S-sorozat telefonjait, aztán egy idő után elkezdtek kiszorulni, ahogy a cég egyre inkább átállt a Qualcomm Snapdragon processzoraira.

Az S23-család az első, amiben már a hazai piacra szánt verziókban is Snapdragon lesz, amivel a Samsung kvázi elismeri az Exynos vereségét (vagy csak időt kér ezzel egy komolyabb fejlesztésre az évenkénti megjelenés terhe nélkül). Cserébe a Qualcommtól most nem csak egyszerűen az éppen elérhető csúcsot kapják, hanem abból is egy speciálisan a Galaxyhoz optimalizált és tuningolt verziót. Ez a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy, ami egy kicsit magasabb órajellel ketyeg, mint a tavaly novemberben bejelentett sima 8 Gen 2 (ami egyébként a Xiaomi 13-asokban és a OnePlus 11-esekben mutatkozik be, és a tesztekben elég magabiztosan lealázza az elődeit).

Fotó: Samsung
Fotó: Samsung

Ez tehát a Galaxy S23-család nehézfegyverzete, de fussuk át gyorsan az egyéb technikai paramétereket is:

  • A szokásoknak megfelelően három modell lesz: az alap S23, az attól tulajdonképpen csak a méretében és az aksijában nagyobb S23+ (6,1 és 6,1 col; 3900 és 4700 mAh), és a topmodell S23 Ultra, 6,8 collal, 5000 mAh-val.
  • Az Ultra ezen felül kap mindenféle extra kunsztot, nagyobb felbontású kijelzőt, az S Pen tollat.
  • Gorilla Glass Victus 2 a kijelző borítása, ez az első telefon ilyennel, és elvileg strapabíróbb, mint bármi valaha.
  • A szelfikamera 12 megapixelre nőtt, jól érezte az Apple, hogy az iPhone 14-eseknél itt az ideje elszakadni 12-es főkamerától, különben most azon menne a röhögés, hogy a Samsung hátrafelé tud annyi megapixelt, mint az iPhone előre.

Rövid időre alkalmunk nyílt ki is próbálni a most bejelentett készülékeket, és az első benyomások határozottan pozitívak. A szögletes dizájnú Ultra erősen elkülönül a lekerekített kistesóktól, viszont egyáltalán nem érződik féltéglának, mint általában az ekkora telefonok. Az pedig, hogy a világbajnok, 200 megapixeles optikát hová és hogyan zsúfolták bele a készülékbe, valami egészen misztikus rejtély, nyoma sincs a mostanában megszokott nagy bumszli kameraszigetnek a hátoldalon. A három lencse talán ha egy milliméterre kiemelkedik a telefon házából, már sokat mondok. És ebbe még egy 10-szeres optikai zoom is belefért, amihez ugye nem lehet megúszni a mozgó lencséket – ezt egy tükrös megoldással, elfektetve passzírozták bele a telefonba.

Fotó: Samsung
Fotó: Samsung

A kamera a gyakorlatban is egészen figyelemre méltó dolgokat produkált: egy ablaktalan, félhomályos raktárhelységben, behúzott ajtó mellett befotóztam vele a sarokban az asztal alá, és olyan képet adott, mintha fel lett volna kapcsolva a villany, se bemozdulás, se elmosódott részletek. Érdemes lesz majd vele megpróbálni az éjszakai égboltot, csillaghullást, tűzijátékot, ilyesmiket.

És most mindenkinek jól elrontom a kedvét

Igen, az árakról lesz szó. A három verzió alap, azaz legkisebb háttértárral szerelt változatai 410, 525, és 610 ezer forintért kerülnek a boltokba; emlékeztetőül, tavaly az S22-családnál ez 335, 410, és 490 ezer volt. Még egy összehasonlítás, a nagy rivális iPhone 14 széria, ott 450 ezer a sima, 630 a Pro Max modell alapára. Reflexből mondaná az ember, hogy persze, infláció, meg euróárfolyam, plusz áfa, de amúgy Nyugat-Európában is 2-300 euróval ugrott meg az ár az S22-esek óta. Vigasztaljon, hogy úgy néz ki, ezért most tényleg extrán jövőálló hardvert kapunk – az aránylag közeli jövőben jelentkezünk egy részletesebb teszttel is, hogy mennyire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!