Klímacsúcs: több kudarc, mint siker

Idén is két héten keresztül próbálták megvitatni a világ vezetői, hogyan lehetne elérni, hogy a párizsi klímaegyezményben foglalt, az iparosodás előtti időkhöz képest mért 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedést ne lépjük túl, és azt is, hogyan lehetne a mindehhez szükséges technológiai és energetikai átállást igazságosan végigvinni. Ahogyan az lenni szokott, a világot most sem sikerült megváltani, de előrelépések azért történtek, még a legfontosabb ügyekben is.

A klímacsúcson előrelépés volt például az, hogy

• sikerült megegyezni a fejlődő országoknak a károkra és veszteségekre adott pénzügyi támogatásról;
• megállapodtak a résztvevők, hogy a nemzetközi pénzügyi intézeteket meg kell reformálni, hogy alkalmasak legyenek a támogatások megfelelő kezelésére;
• létrejött egy greenwashing munkacsoport, amely azt fogja ellenőrizni, hogy a cégek, városok és pénzügyi intézmények ne moshassák zöldre a tevékenységüket úgy, hogy közben még mindig szennyeznek vagy a szennyezést támogatják.

Nem történt előrelépés azonban az olyan fontos témákban, mint

• a fosszilis anyagok teljes kivezetése;
• a fejlődő országoknak az adaptációra felhasználható pénzösszeg növekedése;
• az energiahatékonyság hangsúlyozása;
• konkrét célok megfogalmazása a megújulókra való átálláshoz;
• a karbonpiacokon még mindig jelen lévő kiskapuk bezárása.

„A klímacsúcsok lényege valójában az, hogy a résztvevő országok minden évben megbeszéljék, hogyan haladunk a klímaváltozás mérséklése felé az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye által épített úton – mondta el a Telexnek Ürge-Vorsatz Diána fizikus, éghajlatkutató, a CEU professzora, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) harmadik munkacsoportjának alelnöke. – Vannak különösen fontos COP-ok, ilyen volt a 2015-ös, Párizsban tartott klímacsúcs, amelyen megszületett többek között a 1,5 fokos megállapodás, ez óriási mérföldkő volt. A tavalyi glasgow-i csúcsig a következő konferenciák arról szóltak, hogy a világ vezetői letárgyalják a Párizsi Megállapodás részleteit, ez a COP26-on lezárult.” Innentől ezek betartására, a haladás megvitatására és a fennmaradó problémákra és hiányokra koncentrálnak az illetékesek. Többek között a fejlődő országoknak a veszteségek kártalanítására, illetve a fosszilisek kivezetésére – előbbiben igen, utóbbiban fájdalmasan nem sikerült előrelépést tenni.

A világ legnagyobb klímakonferenciája korántsem energiahatékony

Minden évben rengeteg kritika éri az ENSZ klímacsúcsát, nem is véletlenül: már a 2021-es COP-on is rengeteg volt a fosszilis lobbista, a szervezés mind járványügyileg, mind fenntarthatóság szempontjából bőven hagyott kívánnivalót maga után (a marhaburger kicsit talán erős egy ilyen rendezvényre például), de az idei még rátett egy lapáttal minderre.

Azon minden évben rugózik egy kicsit a sajtó, hogy a világ vezetői magángépekkel érkeznek a rendezvényre, de ennél nagyobb problémák is voltak Sarm es-Sejkben: sokáig étel- és vízhiány volt, a légkondicionálást a maximumra tekerték minden helyiségben, az árak pedig a plafont verdesték mind az étel és az ital, mind a közlekedés és a szállás esetében. Ez már csak azért is problémás, mert emiatt pontosan azok nem jutnak el a rendezvényre, akiknek a legfontosabb volna, és csak azok engedhetik meg maguknak a részvételt, akiknek van rá pénzük.

„Szerencsésebb lenne, ha a COP-on jó példát mutatnának, például azzal, hogy a férfiaknak nem kell vastag öltönyben lenniük, mellette pedig nem szükséges 17 fokra hűteni a termeket. Ráadásul az energiahatékonyságról szinte egy szó sem esett az egész rendezvényen, pedig ez a válság miatt most kiemelt téma is kellene, hogy legyen”

– mondta Ürge-Vorsatz Diána.

Persze jó példákat is lehet hozni a rendezvényről: a megújulók népszerűsítésével például gyakran találkozhattak a résztvevők, és az is jó gyakorlat volt, hogy ingyenes elektromos buszok szállították az embereket a városban.

Kicsit hiábavalónak bizonyult azonban a sok innováció, amit különböző cégek próbáltak népszerűsíteni a helyszínen: a döntéshozók valójában inkább a tárgyalásokkal voltak elfoglalva, és nem ért össze a két közösség. „Át kellene gondolni, hogy szükség van-e minden évben ilyen nagyszabású, ilyen sok résztvevős COP megrendezésére” – tette hozzá a szakértő.

Károkról és veszteségekről igen, az adaptációról még mindig nincs eredmény

A COP27 eredményei közül kiemelkedő, hogy 30 év után végre sikerült megegyezni egy olyan pénzügyi támogatáscsomagról, amelyet a fejlődő országok költhetnek majd a klímaváltozás okozta károk és veszteségek kompenzálására. Ez igencsak jelentős döntés, hiszen a felmelegedés hatásait jellemzően nem a fejlődő országok szenvedik el leginkább, hanem a szegényebbek, így nagyon fontos nemcsak az adaptáció, hanem a már megtörtént károk kompenzálása is.

„A COP27 kezdése azért csúszott, mert nem sikerült megegyezni a napirendben arról, hogy benne lehet-e a megvitatott témák között a károk és veszteségek támogatása. Az utolsó pillanatban vették bele a napirendbe végül – mondta Ürge-Vorsatz Diána. – Azt is tudni kell, hogy az Egyesült Államok a klímacsúcs utolsó percéig hallani sem akart a károk és veszteségek pénzügyi kompenzálásáról, és az Európai Unió is az utolsó pillanatig halogatta, hogy támogatását adja az alaphoz. Végül megtette, és mintegy dominóhatásként utána lassanként a többi ország is csatlakozott.

Úgy gondolom, hogy ez valóban egy történelmi lépés, és ez a negyedik nagyon fontos lépcsőfok: először elismertük, hogy van klímaváltozás, aztán azt is, hogy jórészt az ember okozza, harmadszorra azt, hogy muszáj mérsékelni, különben nagy bajba kerülünk, most pedig azt, hogy

van egy komoly klímaigazságtalanság, vagyis a változások miatt nem az szenved, aki okozza őket, és ezért a bűnösöknek felelősséget kell vállalniuk.”

A megegyezés persze egyelőre csak a koncepcióról szól, azt, hogy pontosan ki, kinek mennyi pénzt, milyen módon és milyen feltételekkel biztosít, a következő klímacsúcsok feladata lesz pontosítani. A COP27 végéig egyébként több mint 300 millió dollár (118 milliárd forint) gyűlt össze a célra, ami soknak tűnhet, pedig még mindig aprópénz ahhoz képest, hogy 2022-ben eddig 200 milliárdra tehetőek az éghajlatváltozásnak betudható károk és veszteségek. A tavalyi tárgyalásokon elindult egy két éven át tartó technikai egyeztetési folyamat az alkalmazkodás globális keretrendszeréről, aminek eredményei a tárgyalók elé kerültek, de konkrét döntés csak a jövő évi COP28-on várható – írja a Másfél fok.

Ami a további pénzügyi felajánlásokat illeti, továbbra sem sikerült kifizetni a fejlett országok által a fejlődőknek ígért klímafinanszírozás összegét, vagyis az évi 100 milliárd dollárt 2020-tól kezdve. A 2019-2020 közötti időszakban összegyűlt összeg csak az szükséges évi beruházás nagyjából harmadára elég, ezért is kérték az országok a multilaterális fejlesztési bankok és a magánszektor jelentősebb szerepvállalását.

A COP27 legnagyobb kudarca azonban az, hogy a részt vevő majdnem 200 országnak még mindig nem sikerült megegyeznie a fosszilis energiahordozók teljes kivezetéséről,

ebben pedig a megfigyelők szerint valószínűleg nagy szerepe volt a klímatárgyalásokon jelen lévő különösen nagy számú kőolaj- és földgázlobbinak. Bár a glasgow-i döntéshez képest fontos előrelépést jelent a megújuló energia szerepének nyomatékosítása a záródokumentumban, az utolsó pillanatban a megújulók mellé került egy utalás az „alacsony kibocsátású energiaforrásokra”, ami továbbra is teret adhat a földgáznak – az IPCC és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) világos útmutatásaival ellentétben.

„Ezzel egészen addig valójában nehéz vitatkozni, amíg az Európai Unió zöld taxonómiájában is szerepel a földgáz – mondta Ürge-Vorsatz Diána. – Nem került bele a záródokumentumba, hogy a fosszilis energiahordozókat, de még csak az sem, hogy a fosszilis támogatásokat ki kell vezetni. Ez részben az EU miatt is történt, hiszen az Unió országai sem tudnak megegyezni, hogy a földgáz környezetbarát energiaforrás vagy sem. Valahol ez is a klímaigazságtalanságról szól: mi, a gazdag országok, tovább égetjük a nekünk fontos fosszilis energiahordozókat, tehát a földgázt és az olajat, a szenet meg vezessék ki azok, akik főleg ebből élnek, tehát a fejlődő országok. Ez nagyon nagy probléma. Ugyanakkor én nem gondolom, hogy ezeknek a záródokumentumoknak akkora súlyuk van.”

Érdekes egyébként, hogy a klímacsúcson a fosszilisok kivezetése miatt pontosan a fejlődő országok tiltakoztak végül a leginkább. Ami a megújulókat illeti, előrelépés, hogy az országok elismerték: 2030-ig évi 4 billió dollárnyi beruházás szükséges a megújuló iparba ahhoz, hogy 2050-re elérhesse a világ a nettó nulla kibocsátási célt.

Az is komoly kudarca az idei COP-nak, hogy nagyon kevés ország újította meg a vállalásait a tavalyiakhoz képest, és azok is, amelyek újabb nemzetileg meghatározott hozzájárulást neveztek meg, jellemzően azért tették, mert a korábbi vállalásaik egyáltalán nem voltak ambiciózusak. Ausztrália ugyan sokat újított a sajátján, de a tavalyi COP-ra nagyon gyenge tervvel készült, így valójában ezt is inkább szintre hozásnak nevezhetjük, mint előrelépésnek.

Még mindig a közelében sem vagyunk a 1,5 foknak

A COP27 afrikai klímacsúcsként elsősorban a déli félteke országai számára hozott némi sikert, de a károk és veszteségek pénzügyi alapjának létrehozása nem mozdította el például azt a mutatót, ami az évszázad végén tapasztalható átlaghőmérsékletet jelzi. Mivel nem történt lényeges előrelépés a fosszilisok kivezetése és a nemzeti vállalások területén, a világ továbbra is legalább 2,4 Celsius-fokos globális felmelegedés felé tart a század végére a 2030-ra jelenleg kitűzött célok mellett, ami rendkívül veszélyes.

Ha ez a szám ismerősnek tűnik, az azért van, mert ugyanaz, mint a tavalyi klímacsúcs zárásakor, és ez különösen aggasztó: a mutató semmit nem lendült előre 2021-hez képest.

Ha teljes mértékben optimisták vagyunk, és feltételezzük, hogy az összes ország maradéktalanul betartja az összes, akár csak bejelentett hosszú távú klímavállalását is, az évszázad végéig akkor is minimum 1,8 Celsius-fokos melegedés várható. Ez már legalább remélhetőleg a 2 fokos küszöb alatt van, ennyiben maximalizálta a párizsi klímaegyezmény az elérni kívánt melegedést. Ezt azonban részletes, konkrét, átlátható rövid- és középtávú ütemtervekkel is alá kellene támasztani ahhoz, hogy hihetőek legyenek.

Az orosz–ukrán háború most kicsit átírta a forgatókönyveket: bár a helyszínen nem volt központi téma a konfliktus, a miatta megváltozott energiapolitikákat tetten lehetett érni. „Az egyértelművé vált, hogy a világ országai többféleképpen látják a háborút – mondta Ürge-Vorsatz Diána. – Sok szó esett Ukrajna újraépítéséről, a háború miatti károsanyag-kibocsátásokról, de annak, hogy ennyire kevés új vállalás született az országoktól, valószínűleg a válság is az oka. Pedig a válságot éppen hogy ki kellene használni az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások kiaknázására.”