Rendkívül jó állapotú bronzszobrokat találtak Toszkánában

2022. november 9. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ókori bronzszobrokat találtak egy Toszkánában feltárt ókori fürdőben – írja a Reuters. A váratlanul jó állapotban előkerült leletek a Rómától 160 kilométerre található San Casciano dei Bagniban kerültek elő. Régészek 2019 óta dolgoznak a fürdő feltárásán.

24 nagyobb bronzszobrot találtak, valamint még néhány kisebbet. Szakértők szerint az i. e. 2. és az i. sz. 1 század között készülhettek, és a isteneket ábrázoltak, mint például Hügieia és Apollón. A szobrok sokáig díszként szolgáltak, de később egyfajta áldozatként a vízbe helyezték az alkotásokat.

A fürdő termálvize remek állapotban őrizte meg a több mint 2000 éves szobrokat – Fotó: Ministero Della Cultura / Handout via. Reuters
A fürdő termálvize remek állapotban őrizte meg a több mint 2000 éves szobrokat – Fotó: Ministero Della Cultura / Handout via. Reuters

A termálvíznek hála a közel hatezer arany és ezüstérme alatt fekvő szobrok szobrok szinte pont ugyanolyan állapotban maradtak fent, mint amilyenben lemerültek.

Az olasz kulturális minisztérium közleménye szerint az említett időszak nem volt könnyű a helyiek számára, ugyanis a helyi etruszkok folyamatosan a fennmaradásukért küzdöttek a rómaiakkal szemben. Ehhez képest a fürdő etruszk és latin feliratai azt mutatják, hogy volt, ahol megfért egymás mellett a két kultúra, hiába dúltak heves harcok a falakon kívül.

A szobrok különböző isteneket ábrázoltak, és áldozatként engedték le őket a víz alá – Fotó: Ministero Della Cultura / Handout via. Reuters
A szobrok különböző isteneket ábrázoltak, és áldozatként engedték le őket a víz alá – Fotó: Ministero Della Cultura / Handout via. Reuters

A szakértők szerint az, hogy a szobrok anyag helyett bronzból voltak arra utal, hogy egy gazdag etruszk település fürdőjét tárhatják fel. A környező épületekben több etruszk és latin feliratot is találtak, amik közül több nagyhatalmú helyi családokat emlegetett.

A szobrokat a nem messze lévő Grossetoban állítják helyre, utána pedig San Cascianóban állítják majd ki őket egy új múzeumban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!