Négy tanulmányt vont vissza egy Nobel-díjas tudós, hogy megelőzze a botrányt

Ez történt nemrég Gregg Semenzával, a Johns Hopkins Egyetem kutatójával, aki a 2019-es megosztott orvosi Nobel-díj egyik tulajdonosa. A tanulmány-visszavonásokat figyelő Retraction Watch cikke szerint Semenza négy cikkét vonta vissza a rangos Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szaklapból, miután erős lett a gyanú, hogy manipulálta benne a kutatást leíró képeket. A visszavont tanulmányokkal kapcsolatban (amiknek a visszavonásáról szóló közleményt itt, itt, itt és itt lehet megnézni) már korábban felmerültek problémák, a For Better Science nevű szakmai blogon hosszú írásban taglalják, hogy pontosan milyenek. Semenza egészen mostanáig egyébként egyetlen tanulmányt vont vissza még 2011-ben. A PubPeer portálon (amelynek kifejezetten az a célja, hogy javítsa a tudományos publikálás minőségét azzal, hogy kutatók nyilvánosan szólhatnak hozzá és kritizálhatják a tanulmányokban foglaltakat) Semenza több írásához érkeznek olyan kommentek, amelyek az ábrák valóságtartalmát kérdőjelezik meg. Ez már csak azért is komoly probléma, mert a tudományos hivatkozásokat követő Web of Science összesítője szerint a most visszavont tanulmányokat összesen több mint 750-szer idézték, és 1998 és 2013 között

Semenza több mint 9 millió dollár összértékű NIH-támogatással megtoldott kutatások vezetője volt.

Semenza egyébként az oxigénszabályozás molekuláris mechanizmusait kutatja, a visszavont kutatások is ebben a témában születtek, három közülük tumorsejtekkel is foglalkozik. A visszavonások hivatalos indoklása az, hogy a kutatók észrevették: egyes ábrák duplikálódnak, annak ellenére, hogy egymástól független, külön adatokként kezelik őket a tanulmányban. A kutatók a tanulmányok konklúzióit ennek ellenére továbbra is érvényesnek tartják. Az indoklást kissé megkérdőjelezi az, hogy a PubPeeren már 2020 októberében pedzegették a furcsa duplikációkat.

Nem az első Nobel-díjas visszavonó

Nem Semenza azonban az egyetlen Nobel-díjas kutató, aki vonta már vissza a tanulmányait. Linda Buck, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa, a 2004-es élettani és orvostudományi Nobel-díj egyik nyertese, 2008 és 2010 között négy írását vonta vissza, köztük egy olyat is, amely még a Nobel-díj előtt jelent meg. Michael Rosbash, a Brandeis Egyetem munkatársa pedig – aki 2017-ben kapott megosztott élettani és orvostudományi Nobel-díjat –, 2016-ban visszavonta egy tanulmányát. A legtöbb esetben azonban a visszavonás a díj elnyerése utáni tanulmányokra vonatkozik, így tett a Harvard kutatója, a 2009-es élettani és orvostudományi díj nyertese, Jack Szostak is, aki 2016-ban vont vissza egy írást, majd azt nyilatkozta róla: „kifejezetten kínos”, hogy így kellett tennie, de a kutatás végső konklúziója nem volt helyes. A 2011-es élettani és orvostudományi Nobel-díjas Bruce Beutler 2017-ben vonta vissza egyik tanulmányát, miután nem tudta megismételni az eredményeket. Hasonlóképpen járt Frances Arnold is, aki a 2018-as kémiai Nobel-díjat megosztva kapta meg, de nem tudta megismételni egy 2019-es tanulmánya eredményeit.

A tanulmány-visszahívás egyébként egyáltalán nem ritka a tudományos életben. A PNAS folyóiratban 2012-ben a témában megjelent tanulmány szerint 1975 óta tízszeresére nőtt a visszavont tanulmányok száma, és ugyanezt az értéket találta az Infection and Immunity folyóiratban megjelent 2011-es írás is, csak utóbbi a 2001-2011-es időszakra vetítve. A témában megkerestük a PNAS, a Science és a Nature képviselőit is, utóbbi kettő pontos számokkal is szolgált: a Science lapcsaládhoz tartozó 6 folyóirat közül az „anyalapban” évente 0-5 visszavonásról számoltak be, a másik 5 lapnál, amelyek a Science-nél kisebbek, évi 0-2 visszavonással számolnak.

„2022-ben eddig összesen 4 tanulmányt vontunk vissza: 3-at a Science-ből és 1-et a Science Translational Medicine-ből. 2021-ben összesen 4 írást vontunk vissza: egyet a Science-ből, 2-t a Science Advancesből és egyet a Science Signalingból” – mondta a Telexnek a kiadócsoport szóvivője, és elmondta azt is, hogy 2015 óta nem tudnak kimutatni jelentős növekedést a visszavont tanulmányok számában. A Nature-ben 2022-ben eddig 5 visszavonás történt, 2021-ben a 974 publikált cikk közül összesen 5-öt, 2020-ban az 1004 cikk közül 8-at, 2019-ben 3-at, 2018-ban pedig 2-t vontak vissza, így itt sem lehet jelentős változásról beszélni.

Őszinte hiba vagy szándékos csalás

Persze nem minden tanulmányt azért vonnak vissza, mert csalás történt. Alapvetően két oka lehet az ilyesminek: véletlen hiba vagy szándékos csalás. Véletlen hiba lehet például a rossz számolás, a szennyezett minta, a rossz adatok használata, vagy az, ha valamiért rossz konklúziót vonnak le az eredményekből. A szándékos csalás már kicsit összetettebb dolog, ide tartozik például

• az etikai vétség,
• a peer review csalás (amikor a bírálók csalnak szándékosan),
• szerzői jogi problémák,
• vagy az összeférhetetlenség eltitkolása.

„Azt tudni kell, hogy egy tanulmány visszavonásának rengeteg oka lehet. Alapvetően hármat szoktunk közülük erősen megkülönböztetni egymástól” – mondta a Telexnek Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas immunológus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa. „Az első, és a legbecsületesebb megoldás az, ha valaki rájön, hogy a munkájában vagy a konklúziók levonásában hibázott. Nem volt jó egy módszer, szennyezett volt a sejttenyészet, rosszul számolt, de nem tudott róla, és úgy fogadták el a tanulmányát. Ilyenkor a becsületes, tisztességes kutató azt mondja, hogy a szóban forgó tanulmányokat visszavonja. De lehet, hogy nem a tanulmány első szerzője végezte a kutatást, hanem, tegyük fel, egy doktorandusza, aki elkövetett valamilyen hibát, esetleg meghamisította a kísérleti eredményeket, csak azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak vagy a publikálási kényszernek. Az jellemző egyébként, hogy a nagy kutatók alatt fiatalabb munkatársak dolgoznak, és a rangidős kutatónak nincs ideje megfelelően ellenőrizni az eredményeket. Előfordulhat, hogy ezt maga a kutató veszi észre, de olyan is, hogy valaki más, esetleg egy konkurens laboratórium munkatársa. A harmadik lehetőség az, amikor egy kutató szándékosan csal a kutatás során. Mindegyik eshetőség más megítélés alá esik.”

„A második és harmadik problémát már én is tapasztaltam, amikor az Egyesült Államokban dolgoztam. A Harvardon például publikáltak egy fontos tanulmányt annál a kutatócsoportnál, amelyben én is részt vettem, de mire hazajöttem, a tanulmányt visszavonták, és a publikáló kutatót is menesztették” – mondta Falus András. A szakértő felidézte az 1960-70-es évek nagy szövetátültetés-hullámának legnagyobb csalását: William Summerlin bőrgyógyász komoly elismeréseket kapott, miután bejelentette, hogy egymással nem rokon állatok szöveteit is át tudja ültetni egymásra, ha a szövetet négy-hat hétig sejttenyészetben tartja. 1974-ben buktatták le, amikor a laboratóriumi asszisztensek felfedezték, hogy az egereken lévő foltok alkohollal eltávolíthatók. Kiderült, hogy a „fekete foltok” egyszerű fekete jelölőtoll eredményei, vagyis Summerlin egyszerűen rárajzolta az egekre az átültetett bőrt. Summerlin később mentális és fizikai kimerültséggel, valamint a rá nehezedő nyomással magyarázta a csalást. A Summerlin-incidens miatt az „egérfestés” kifejezés a kutatási csalás szinonimájává vált.

Bár ezek az esetek talán egy laikusban azt a képet erősítik, hogy a tudomány megbízhatatlan, hiszen a legnagyobb kutatók is csalhatnak, a tudóstársadalom számára éppen az ellenkezője igaz. „A visszavonásoknak általában növelniük kell a tudományba vetett bizalmat, mivel a tudomány önszabályozásának bizonyítékai. A visszavonások gyakoriságának csökkentése pedig a visszavonás okaihoz kapcsolódik. Emberi hibák mindig lesznek, de segítene, ha a tudományos társadalom nem bélyegezné meg ennyire azokat, akik emiatt vonják vissza az írásaikat. Ilyen módon a kutatás önkorrekciója növekedhet” – írta a Telexnek a Publikációs Etikai Bizottság (Committee on Publication Ethics, COPE) nevű nemzetközi nonprofit szervezet szóvivője.

A PNAS, a Science és a Nature is minden esetet külön megvizsgál, akkor is, ha a szerző akarja visszavonni a tanulmányt, akkor is, ha más él kritikával egy olyan tanulmánnyal kapcsolatban, amit nem ő írt. „Mindenképpen felvesszük a kapcsolatot a szerzőkkel, és korrekciót adunk ki, ha őszinte hiba történt a kutatás során. Ha viszont manipulációról van szó, akkor akár a szerzők egyetértése nélkül is visszavonhatjuk a tanulmányt” – mondta a Science szóvivője. A Nature-től azt mondták, hogy ha ilyen probléma merül fel, akkor először a lapok szerkesztői és a szerzők foglalkoznak az üggyel, majd a független szakértői csoport, amely átnézte a beérkezett tanulmányt, és ha szükség van rá, külső szakértőket is bevonnak.

Andrew Wakefield, akit a vakcinagyártókat perelő ügyvédek pénzeltek

Ha valaki azt hinné, hogy a tanulmányok és azok visszavonása a tudományos közösség úri huncutsága, és mindez nem gyűrűzik át az átlagember életébe, az téved – ennek legerősebb igazolása pedig az az oltásellenes mozgalom, aminek az alfája és omegája egy olyan kutatás, amiben egy Andrew Wakefield nevű kutató erősen manipulált kísérleteken keresztül talált összefüggést az oltások és az autizmus között.

1998-ban Wakefield és 12 kollégája publikált a rangos Lancetben egy tanulmányt arról, hogy a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni kombinált MMR-oltás viselkedési regresszióra és pervazív fejlődési rendellenességre, autizmusra hajlamosíthat gyerekeknél. Annak ellenére, hogy az alanyszám is nagyon alacsony volt (12 esetet vizsgáltak csak), és a kutatás módszertana sem volt megfelelő, ráadásul a konklúzió is spekulatív volt, a tanulmány óriási port kavart. „A súlyos autizmus egy életre szóló kereszt a szülőknek, nem csoda, hogy megpróbálnak magyarázatot találni rá. Wakefield eredménye nagyon látványos volt, de tudnia kellett, hogy egy ilyen konklúzió nagyon sok embert érint.

Ha abban vétek hibát, mondjuk, hogy egy lepkefaj mivel táplálkozik, annak nincs ekkora súlya és következménye. De az autizmusnál van”

– mondta Falus András.

A Wakefield-féle tanulmányt a 12-ből 10 szerző vissza is vonta (Wakefield nem volt köztük), a visszavonási dokumentum szerint „nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést az MMR-oltás és az autizmus között, mivel az adatok nem voltak hozzá elegendőek”. Ehhez társult a Lancet megjegyzése, miszerint Wakefield elmulasztotta felfedni pénzügyi érdekeltségeit (a kutatást olyan ügyvédek finanszírozták, akiket szülők alkalmaztak vakcinagyártó cégek elleni perekben). A Lancet azonban felmentette Wakefieldet és kollégáit az etikai sértések és tudományos visszaélések vádja alól – egy ideig. A folyóirat 2010-ben vonta vissza végleg a tanulmányt, és Wakefieldet és kollégáit ekkor már bűnösnek találta etikai visszaélés (invazív vizsgálatokat végeztek a gyerekeken anélkül, hogy megszerezték volna a szükséges etikai engedélyeket) és tudományos félrevezetés miatt (nem jelentették, hogy mintavételük valójában szelektív volt). Ez a visszavonás kis, névtelen bekezdésként jelent meg a folyóiratban, a szerkesztők nevével.

Végül a British Medical Journal egy cikksorozatban foglalkozott a témával, nyilvánosságra hozva, hogy szándékos csalás történt, mivel a kutatók a prekoncepcióiknak megfelelő adatokat választottak ki, sőt, meg is hamisítottak adatokat. Végül kiderült, hogy nyerészkedés céljából tettek így. Bár valószínűleg Wakefield tanulmánya előtt is voltak oltásellenesek, ez az eset meredeken növelte a számukat, és annak ellenére sem csillapodott a mozgalom, hogy idővel kiderült a turpisság.

Ez lehet az évszázad tudományos botránya

De nem kell 1998-ig visszamenni ahhoz, hogy nagy port kavart csalásokat találjunk. 2006-ban a Nature-ben jelent meg egy, azóta az Alzheimer-kutatások egy fontos alapját adó tanulmány, amelyet a Minnesotai Egyetem idegkutatója, Sylvain Lesné jegyzett első szerzőként. A kutató egérkísérletekre alapozva vezette fel a későbbi Alzheimer-kutatások irányát erősen befolyásoló elméletet, miszerint az Aβ*56 nevű molekula lehet a kognitív leépülés kulcsa, ezért a gyógyszerkutatások során is annak mechanizmusára érdemes koncentrálni. Csakhogy idén júliusban kiderült, hogy a tanulmány képeit manipulálták.

„Ez azért lett gyanús a tudományos világban, mert a kutatást sehogy sem tudták megismételni, pedig ez a legtöbb területen alapvető elvárás – mondta a Telexnek Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa. – Bírálóként ezt nagyon nehéz kiszűrni, általában nem ülnek grafikus tudással rendelkezők a csapatban, ami egyébként egy komoly probléma lehet, és változtatni kellene rajta. A publikálás egyébként egy jól szabályozott folyamat, a virológiában például nem elég, ha egy új vírust, mondjuk, izolálunk, legalább még egy másik módszerrel be kell bizonyítanunk a létezését. De a csalás idővel úgyis kiderül.”

Csak nem mindegy, ugye, hogy mikor: a jelenlegi állás szerint az elmúlt 16 év Alzheimer-kutatásainak jelentős része teljesen fals alapokra épült. „Itt dollármilliárdokról van szó. Könnyen lehet, hogy ez lesz az évszázad botránya” – mondta a virológus. Matthew Schrag, a nashville-i Vanderbilt Egyetem idegtudósa (aki egy bírósági ügyben vett részt szakértőként, és akkor tűnt fel neki a csalás), valamint a Science magazin további vizsgálatai nyomán

száznál is több manipulált képet találtak mérvadó Alzheimer-kutatásokban, és az ezek közül több mint 70-et elkövető Sylvain Lesné munkássága került a botrány középpontjába.

Mivel egy ilyen botrány természetesen komolyan csorbíthatja a kutató hitelességét (egy 2017-es MIT-kutatás szerint a visszavonás után 10-20 százalékkal csökken a kutató korábbi tanulmányainak idézési indexe), felmerül a kérdés, hogy miért tesz valaki ilyesmit. Tévedni persze emberi dolog, ezt nem lehet kiküszöbölni, de a szándékos csalás már teljesen más kérdés.

„Létezik egy olyan tudományterület, amit szcientometriának hívnak, és a tudományos hatékonyság mérése a feladata – mondta Falus András. – PhD-t, akadémiai disszertációt úgy írhat valaki, ha már letett valami tudományosan igazolt eredményt az asztalra, vagyis publikált. Ez a publikációs kényszer viszont veszélyessé tud válni, mégpedig azért, mert ha valakinek az ösztöndíja, a munkahelye, az előléptetése múlik azon, hogy publikál-e, és nem tud ellenállni a kísértésnek, az etikátlanul meghamisíthatja az eredményeit, csak hogy megjelenhessen a tanulmánya. Ez önkéntelenül is jöhet: ha valaki felállít egy hipotézist, általában annyira izgatott, és szeretné, ha a kutatás őt igazolná, hogy az ilyen feszített helyzetben szinte akaratlanul is csalhat.”

A COPE szóvivője szerint csökkenthető lenne a visszahívások mértéke akkor, ha a visszahívás maga nem lenne tabu tudományos körökben. Növelni kellene az átláthatóságot, erősíteni a bírálói folyamatokat, és a bírálók munkáját is jobban el kellene ismerni. Sőt, ő is említette a publikálási nyomás csökkentését, ami szinte minden tudományterületen óriási problémát jelent.

A Nature és a Science szóvivője is azt mondta, hogy nincs egységesített protokoll arra, mikor nem publikálhat a folyóiratban olyan szerző, aki korábban visszavonta a tanulmányát náluk. „Nem zárunk ki automatikusan a publikálási körből egy szerzőt sem” – mondták a Nature-től. A Science maga nem vizsgálja ki a visszahívásra jelölt tanulmányokat, hanem felkeresi a kutatásért felelős intézetet, és hagyja, hogy ők járjanak utána az esetleges hibának vagy csalásnak. „A belső nyomozás eredményei alapján döntünk végül arról, hogyan és mikor vonjunk vissza egy tanulmányt” – mondta a lap szóvivője.

Persze visszavonás esetében a szerzők szakmai jó hírneve nem mindig sérül – ha a hiba tényleg teljesen véletlen volt, és ők kezdeményezik a visszahívást, az még növelheti is a hitelességüket. A korábban is idézett, az Infection and Immunity szaklapban megjelent tanulmány szerint például az 1988 és 2004 között visszahívott tanulmányok 40 százaléka egyszerű kutatási hibából kerül ki a lapokból, és 28 százalék a csalás vagy a plágium aránya. Nem túl biztató viszont, hogy a kutatás szerint a tudósok egyharmada vett már részt megkérdőjelezhető kutatási gyakorlatokban.

„A csaló kutató legnagyobb büntetése nem a szégyen, hanem az, hogy miután tudja, hogy meg tudta másítani az adatokat, ő sem fog többet másnak hinni – mondta Falus András. – Megszűnik a tudományba vetett bizalma, úgy pedig szinte lehetetlen jó munkát végezni.”