Módosított vírussal gyógyítanák a rákot, az első tesztek ígéretes eredményeket hoztak

2022. szeptember 23. – 17:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, másoknál csökkent a tumor mérete – írja a BBC cikke alapján az MTI.

A kezelés a közönséges herpeszvírus (herpes simplex) legyengített formáját használja, amelyet úgy módosítottak, hogy megtámadja és elpusztítsa a tumorokat. A betegek egy része csak az RP2 elnevezésű vírusinjekciót kapta, a többiek esetében egy másik rákellenes gyógyszerrel, a nivolumabbal kombinálták a víruskezelést. Az RP2, amelyet közvetlenül a daganatba juttatnak be, kettős támadást indít: a rákos sejtekbe behatolva szétrobbantja azokat, illetve aktiválja az immunrendszert.

A klinikai vizsgálatokban mintegy 40 páciens vett részt, az egyik, akin kipróbálták a kezelést, a 39 éves Krzysztof Wojkowski volt, akit 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákkal. Wojkowski korábban hiába esett át több műtéten és kemoterápiás kezelésen, a daganat mérete nem csökkent, hanem nőtt, az orvosok pedig végül azt mondták neki, hogy már nem tudnak rajta segíteni. Ekkor vett részt a kísérleti terápiában, melynek keretében kéthetente kapott injekciókat közvetlenül a tumorba, ennek köszönhetően pedig teljesen eltűnt a daganat, és a férfi immár két éve tünetmentes.

Bár egyelőre ő az egyetlen, aki teljesen kigyógyult a rákból, több páciens állapotában is javulást tapasztaltak. A csak RP2-vel kezelt kilenc betegből háromnál – köztük Wojkowski – csökkent a daganatok mérete, a kombinált kezelésben részesülő 30 páciens közül hétnél szintén tapasztaltak pozitív hatásokat. Mellékhatásként a klinikai teszt ideje alatt csak fáradtság lépett fel, az is enyhe mértékben – számoltak be róla kutatók egy szeptember 9–13. között rendezett párizsi konferencián. Kevin Harrington vezető kutató a BBC-nek elmondta, lenyűgöző eredményekkel találkoztak az előrehaladott stádiumban számos ráktípus esetében, beleértve a nyelőcsőrákot és a szemrák egy ritka típusát.

Hozzátette azt is, hogy a klinikai tesztelés korai szakaszában nem mindennapiak az ilyen jó eredmények.

Nem ez az első alkalom, hogy a kutatók vírust próbálnak bevetni a rákos sejtek ellen. Néhány évvel korábban az előrehaladott bőrrákra fejlesztettek ki hasonló kezelést. Marianne Baker rákkutató elmondta: a tudósok körülbelül száz éve fedezték fel, hogy a vírusok segíthetnek felvenni a harcot a rákkal, de biztonságos és hatékony hasznosításuk eddig kihívásnak bizonyult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!