Meteorbecsapódást rögzített a Marson az InSight

2022. szeptember 20. – 10:03

Másolás

Vágólapra másolva

Négy becsapódó meteoritot érzékelt a NASA InSight szondája, írja a Reuters. A robot a becsapódás gerjesztette szeizmikus és akusztikus hullámokat fogta fel. Ez az első alkalom, hogy a Földön kívül más bolygón sikerül ilyesmit megfigyelni.

A vörös bolygó a Földnél közelebb van a Naprendszer kisbolygóövéhez, vagyis a Mars és a Jupiter pályája közötti, nagy mennyiségű kisbolygót tartalmazó területhez. Ez, és a bolygó ritkább légköre az oka annak, hogy több meteor csapódik a felszínébe. A statisztikák azt mutatják, hogy duplája az esélye egy meteorbecsapódásnak a Marson a Földhöz képest, de ezt az arányt még befolyásolja a bolygónk vastagabb légköre, ami extra védelmet jelent.

A NASA megerősítette a becsapódások helyszínét a Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter segítségével.

Az egyik meteor 2020-ban, a másik három pedig 2021-ben csapódott be. Mindegyik űrkavics viszonylag visszafogott méretű volt, nagyjából 200 kilogrammot nyomtak, és 50 centiméter körüli átmérővel rendelkeztek. A mérések szerint 7,2 méteres krátereket hagytak maguk mögött. Az egyik három darabra esett a légkörben.

NASA/JPL-Caltech/University of Arizona
NASA/JPL-Caltech/University of Arizona

„Össze tudjuk kötni a szeizmikus eseményeket a kiváltó események forrásával, típusával és méretével, ez pedig segít jobban megérteni az InSight többi szeizmikus észlelését is. Az eredményeket használhatjuk majd más bolygókra és holdakra vonatkoztatva is” – nyilatkozta Ingrid Daubar, a Brown Egyetem kutatója, a Nature Geoscience szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutatók arra számítanak, hogy a beazonosított források miatt egészen 2018-ig visszamenőleg fel tudják ismerni a meteorbecsapódásokat az InSight szeizmikus katalógusából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!