Változik a madarak alakja a globális felmelegedés hatására

2022. április 5. – 21:31

Másolás

Vágólapra másolva

Változik a madarak alakja a globális felmelegedés hatására – állapították meg a Tel-avivi Egyetem kutatói egy tanulmányukban, amelyet a Global Ecology and Biogeography című folyóiratban tettek közzé, írja az MTI.

A kutatásban több mint hétezer múzeumban lévő madár külső tulajdonságait vizsgálták meg az izraeli kutatók. Ezek alapján

a vizsgált madárfajok felének alakja, mérete vagy tömege megváltozott az elmúlt 70 évben a hőmérséklet-változás hatására.

Ez azt jelenti, hogy megnőtt a testfelületük: a költözőmadarak hosszabbak lettek, a többiek a tömegükből veszítettek. A testhosszúság változása a költözőmadarakra volt jellemző, a testtömeg változása a helyben maradó fajokra.

Mindkét változás azt eredményezte, hogy kb. 30 százalékkal lett nagyobb a testfelszínük aránya a testtömegükhöz képest. Ez a változás azért lehet, hogy nagyobb felületen tudjanak párologtatni, mert így jobban tudják hűteni a szervezetüket.

A kutatók azt írták, hogy globális jelenségről van szó, mert afrikai és eurázsiai madaraknál is megfigyelték ezt a változást. Szerintük ezután is változhat még a madarak alakja, ha a hőmérséklet tovább emelkedik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!