Komoly gondot okozhatnak a légitársaságoknak az induló 5G hálózatok az USA-ban

2022. január 17. – 22:56

Komoly gondot okozhatnak a légitársaságoknak az induló 5G hálózatok az USA-ban
Az American Airlines egyik gépe leszállás közben Washingtonban – Fotó: Drew Angerer / Getty Images North America / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezer amerikai hazaútját veszélyezteti az új C-Band 5G hálózatok bevezetése az USA-ban – írja a Reuters. A figyelmeztetés nagy légitársaságok vezérigazgatóitól jött, a címzett pedig a kormány, ami szerdára engedélyezte az AT&T és a Verizon telekommunikációs vállalatoknak, hogy beindítsák az új, elvileg szupergyors adatátvitelt lehetővé tevő hálózatokat.

A Forbes szerint a C-Band 3,7–4,2 GHz-es tartományt lefedő rádiófrekvenciás sáv. Ezt eddig az USA-ban csak tévétársaságok használhatták, de szerdától már a telekommunikációs cégek is bevezethetik. Ezeknek a cégeknek ez egy rendkívül hasznos erőforrás, de nem csak számukra hasznos: több repülőgép rádiós magasságmérője is C-Band-frekvenciákat használ, és ezek az eszközök rendkívül fontosak leszálláskor.

A hálózatok bevezetése a légitársaságok szerint megnehezítené a rossz látási viszonyok közötti leszállást, valamint több modern biztonsági berendezést is használhatatlanná tenne. A robotpilótáról bővebben ebben a cikkben írtunk.

A légi forgalmat irányító kormányzati ügynökség (FAA) vasárnap azt mondta, hogy az amerikai légiflotta 45 százaléka már biztonságban leszállhat sok reptéren, ahol bevezették az új 5G-s hálózatokat, de a légitársaságok szerint sok nagy repülőtér nem szerepel ezen a listán.

„Ha a nagy csomópontokat nem lehet megközelíteni, az utazóközönség és a légi szállítmányok nagy része a földön marad”

– írták a társaságok.

Az AT&T és a Verizon tavaly egy árverésen összesen 80 milliárd dollárért begyűjtötte szinte az egész C-Band spektrumot. Január elején beleegyeztek, hogy ötven repülőteret elkerülnek a hálózat kiépítésekor, hogy ne zavarják meg a repülők műszereit.

A légitársaságok azt kérik, hogy mindenhol, az egész országban állítsák fel az 5G hálózatokat, kivéve a fontosabb repterek 3,2 kilométeres körzetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!