10 millió euró értékű műkincs került vissza Olaszországba

2021. december 30. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

201 felbecsülhetetlen értékű műtárgy került vissza Olaszországba, miután az erre szakosodott speciális rendőri csapat a nyomukra bukkant amerikai múzeumokban és magángyűjteményekben, írja az Ansa.

A kulturális örökségért felelős olasz szerv, azaz a TPC egysége és az FBI nyomozói évekig dolgoztak együtt az ellopott kincsek felkutatásán.

A TPC parancsnoka, Roberto Riccardi csütörtökön Dario Franceschini kulturális miniszterrel együtt mutatta be a régiségeket. A mintegy 10 millió euró értékű zsákmány az etruszk, nagy görögországbeli, pugliai és római darabokból áll, amelyek az időszámításunk előtti nyolcadik század és az időszámításunk utáni első század közötti időszakból származnak – mondta a tábornok.

A műtárgyak közül mintegy negyven egyelőre az Egyesült Államokban maradt, ahol március végéig kiállítják a New York-i olasz konzulátuson és az olasz kulturális intézetben.

A TPC nyomozói 2021-ben összesen 23 363 régészeti és őslénytani műtárgyat foglaltak le, valamint 1693 hamisítványt buktattak le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!