Egy csomó minden kiszivárgott az iPhone 13-ról

2021. június 20. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sorra érkeznek a kiszivárgó információk és pletykák az Apple idei iPhone-modelljeiről. A források jellemzően különféle alkatrész-beszállítók és kereskedelmi partnerek, nem konkrétan az Apple, így simán lehetnek köztük félreértések, utólag tévesnek bizonyuló információk, vagy olyanok, amik az adott pillanatban még megállják a helyüket, de később változik a helyzet. Akárhogy is, a Forbes gyűjtése alapján most végigvesszük, mi az, ami aránylag biztosnak látszik most az iPhone 13-családdal kapcsolatban.

  • A megjelenési dátum. Az iPhone-ok általában ősz elején szoktak piacra kerülni, ami éppen ideális ahhoz, hogy amint elmúlik az újdonság varázsa, máris beüssön a karácsonyi ajándékszezon, magasan tartva az eladásokat. A 12-es széria a járvány okozta gyártási nehézségek miatt csak október végén (a Mini verzió csak novemberben) jelent meg, de a jelek szerint idén sikerült úrrá lenni ezeken a problémákon, és szeptember közepén bedurrantani a premiert.
  • A telefon szíve, az A15 Bionic processzor gyártása május végén kezdődött el a tajvani TSMC gyárban (tavaly ez egészen június végéig húzódott).
  • Árcsökkenés! Oké, itt indokoltabb lenne a kérdőjel használata, mert ugyan több forrás is utal erre, az iPhone 12 család rekordeladásai után nem látszik különösebben indokoltnak, hogy az Apple árat csökkentsen. Főleg, hogy a legolcsóbb tavalyi modell, a Mini jóval gyengébb eladásokat produkált a többi verziónál. Mindenesetre disztribútori körök azt pletykálják, hogy a Samsung irányából érkező nyomás (az S21-es modell 200 dollárral volt olcsóbb az S20-asnál) hatására az Apple is az árcsökkentés felé mozdul.
  • Három és fél (!) verzió. A 12-es széria négy változatban érkezett: az alapmodell, a Mini, a Pro, és a Pro Max. A gyakorlatban ez kétszer ennyit jelent, mert mindegyiknak hivatalosan más az amerikai és a nemzetközi piacra szánt változata. Most viszont a nyolc helyett csak hét modellszámot jegyeztetett be a megfelelő nemzetközi szervezetnél, ami arra utal, hogy valamelyik modellt csak az amerikai (vagy csak a nemzetközi) piacra szánják.
  • Gigantikus háttértár. Legalábbis a Pro és Pro Max modellben, ahol 128 gigabájtos lesz a legkisebb, 1 terabájtos a legnagyobb. Az alapmodell marad a szokásos változatoknál, 64/128/256 giga.
  • Növekszik az akku. 8-10%-kal nagyobb kapacitású aksikat kapnak a 13-asok a tavalyi modellekhez képest, a csúcsmodell 4352 mAh-s akkuja a legnagyobb, amit valaha iPhone-ba szereltek. (A konkurencia ebben messze az Apple előtt jár, lassan standard az 5000-es aksi.)
  • Hatalmas kamerák a hátoldalon, fejlesztett képstabilizátor, és LIDAR mindegyik modellben (ez a 12-eseknél még csak a Pro kiváltsága volt)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!