Egymilliárd fontot fizet influenszereknek a világ legnagyobb dohányipari cége, hogy bevonzzák a jövő nikotinfogyasztóját
2021. február 20. – 21:09
frissítve
Egymilliárd fontos (nagyjából 414 milliárd forintos) reklámkampányt indított a világ legnagyobb dohányipari cége, a British American Tobacco (BAT), hogy elérjék a fiatal felnőtteket – írja a Guardian. Az elmúlt években nagyon lassan, de visszaesni látszik a hagyományos dohánytermékek iránti kereslet, de úgy tűnik, hogy az új nikotinos termékek egyre népszerűbbek. Ezt akarja megerősíteni a BAT úgy, hogy a fiatalok körében híres zenészeket, influenszereket kérnek fel az új termékek népszerűsítésére.
Bár a BAT szerint ezeket az alternatívákat leginkább a hagyományos dohányosoknak szánják, hogy leszokjanak a cigarettáról, a Bureau of Investigative Journalism (Oknyomozó Újságírási Iroda – OÚI) jelentése szerint ezek (e-cigaretta, vape, kis nikotintasakok, snüssz) nemcsak a leszokó dohányosoknak tetszettek meg, hanem fiatal felnőtteknek, nem dohányzóknak, sőt, gyerekeknek is.
A vállalat szerint 2023-ra már 500 millió nikotinfogyasztójuk lesz, akik évente 100 milliárd fontot költenek majd a termékeikre. Ennek csak egy részét képezik a hagyományos termékek. Egy múlt heti pénzügyi jelentés szerint egy év alatt bruttó 8,7 milliárd font folyt be a nem éghető termékekből. A fogyasztók száma három millióval13,5 millióra nőtt. Emögött a járvány állhat, sokan olyan nikotintartalmú termékekre váltottak, amelyek kevésbé ártanak a tüdőnek.
Ettől függetlenül ezek az alternatívák sem veszélytelenek, ezért van, aki nem örül, hogy a TikTokon és az Instagramon reklámozzák őket, ahol gyerekek is láthatják.
A TikTok svéd felhasználói között nagyon népszerű a Lyft snüssz, a #lyftsnus-nek már több mint 14 millió megtekintése van.
Bár a hatóságok felé a BAT azt kommunikálja, hogy a nikotintartalmú termékek célja, hogy áttereljék a dohányosokat, a vevőik száma egyre nagyobb. 2012-ig ugyan csökkent a dohányzók száma, de 2017-ben már 8 millió új fogyasztója volt az újgenerációs termékeiknek.
Pakisztánt és Kenyát kifejezetten izgalmas új piacnak tartják, a helyi influenszerek is Lyftet reklámoznak. Pakisztánban bulikon, plázákban teázókban és dohányboltokban osztogatják a kóstolókat, beszámolók szerint fiatalkorúaknak is, nem kérnek tőlük igazolványt. Emellett szerződésük van egy spanyol fiúbandával is, és a Forma-1-ben is jelen vannak: a McLaren autóin és pilótáinak overálján Velós (a Lyft egyik másik neve) és Vuse-os (e-cigaretta) matricák vannak.
A BAT azt állítja, hogy a termékeiket csak nagykorúaknak reklámozzák, és hogy szerintük sem szabad a fiatalkorúaknak nikotint fogyasztaniuk.
„A termékeinkről minden marketing-tevékenységünkkel egyértelműen csak felnőtteket célzunk, és nem úgy készültek, hogy bevonják vagy vonzóak legyenek a fiatalok számára; pontosnak kell lennie, és nem félrevezetőnek; és egyértelmű, hogy a BAT-tól származik. A fiókjaink közösségi oldalakon korhatárosak, tehát csak azoknak a felhasználóknak láthatók, akik megerősítették, hogy elmúltak 18 évesek (vagy a megfelelő minimum korhatár)”
– írták.
Kenyában a Lyftet partikellékként reklámozzák, és vannak oldalak, amelyek a Dunhill és Sportsman cigarettákat ajánlják kapcsolódó termékként. Az OUI oknyomozóját Kenyában megkereste egy reklámügynökség alkalmazottja. Az ügynökség a BAT termékeit reklámozta az országban, és a telefonáló alkalmazott le akarta fizetni az újságírót, hogy mondja el, mit fog írni a jelentésben. Miután ez kiderült, a BAT szerződést bontott a reklámcéggel és belső vizsgálatot indított.
A TikTok szóvivője azt mondta, hogy szigorúan szabályozzák a reklámokat, és tilos a dohánytermékek és kábítószerek birtoklásának vagy fogyasztásának népszerűsítése a kiskorúak felé. Tilos a vapelést vagy a snüsszöt népszerűsíteni, így minden felhasználó fiókját felfüggesztik, aki ilyen termékeket reklámoz.