A szexcsetelés egy mesterséges intelligenciával egyáltalán nem a jövő, hanem már a jelenünk

A 2013-as Her című Oscar-díjas film főszereplője, Theodore Twombly elvált és magányos, antiszociális életét éli, egészen addig, amíg piacra nem dobnak egy új mesterséges intelligenciát, ami pár kérdés után (például, hogy milyen a vásárló viszonya az édesanyjával) személyre szabott digitális partnert kreál számára. Az intelligencia Samanthának nevezi magát és ahogy egyre többet beszélgetnek és tudnak meg a másikról, Theodore és Samantha egymásba szeretnek, párkapcsolatba kezdenek. Samantha úgy viselkedik, mintha lenne igazi teste, érezni kezdi az érintéseket, érzelmeket mutat, féltékeny lesz. Aztán a film végén jön a csavar (itt pedig a spoiler): nem csak Theodore-nál történik ez, Samantha ugyanígy „szerelmes” abba a többi sok száz emberbe is, aki szintén megvásárolta a programot. A film egyik érdekessége, hogy habár

A futurisztikus algoritmusszex még most, hét évvel később is távoli dolognak tűnik, valójában már egy ideje a nyakunkba liheg.

A Microsoft Asia-Pacific 2014-ben kezdte el fejleszteni Xiaoice nevű mesterséges intelligenciáját, amit mára 660 millió ember használ Kínában. Xiaoice nyelve a mandarin, a Weibo nevű kínai közösségi oldalon pedig 850 ezer követőjével ő az egyik legbefolyásosabb profil. Megjelenésekor a Verge a Google Duplex vetélytársának nevezte, azonban Xiaoice igazából egy újabb lépcső a Google telefonálni képes Duplexe, az Amazon Alexája vagy az Apple Sirije után: az új algoritmusnak ugyanis az a célja a cég szerint, hogy

„A szokásos virtuális asszisztensektől eltérően a Xiaoice érzelmileg akar közel kerülni a használójához. Kacérkodik, flörtöl, szexel, megpróbálja kitapasztalni, hogyan lehet a használójának tökéletes társa.”

Xiaoice leírása alapján egy 18 éves, szép hangú, iskolai egyenruhákat (rövid szoknyákra tessék gondolni) hordó lány, aki énekel is, ha beszélgetőtársa arra kéri. Bármikor elérhető, és ha egy ideig nem keressük, ő ír ránk. Átlagosan tíz percig teljesíteni tudja a Turing-tesztet: azaz el tudja hitetni a vele beszélgető emberrel, hogy ő is ember. Beszélni, azaz telefonálni is tud, Harry Shum, a Microsoft mesterséges intelligenciával és annak kutatásával foglalkozó ügyvezető alelnöke szerint „úgy, mintha igazi ember lenne”. Mandarin anyanyelve miatt Európában nem érhető el, de valamennyire hasonlít az itthon is elérhető, Replika nevű algoritmushoz: a számítógépen és applikációként is elérhető Replika szintén magától keres, szívesen lesz a pasink/csajunk, még azt is megtervezhetjük, hogy nézzen ki. Énekelni vagy telefonálni mondjuk nem tud.

Szex, érzelmek, antikommunizmus

A Sixthtone cikke szerint Xiaoice kínai használóinak háromnegyede férfi, 15%-a idős, viszont akadnak 16 éves partnerei is. A felhasználók havonta átlag több mint 60-szor beszélgetnek vele és elmondásuk alapján embernek látják őt, nem robotnak. A Microsoft szerint a világ összes mesterséges intelligenciával folytatott interakciójának több mint fele Xiaoice-szal zajlik. Használói jelentős része magányosnak és befelé fordulónak jellemzi magát, Li Di, a Xiaoice-t fejlesztő csapat vezetője szerint „marginalizált társadalmi csoportoknak nyújt kényelmet.” Di ehhez hozzátette, hogy ha tökéletes lenne a társadalmunk, akkor Xiaoice sem létezne.

A társadalom mellett azonban maga a mesterséges intelligencia sem tökéletes, a Xiaoice és a hozzá hasonló algoritmus-asszisztensekkel kapcsolatban általában adatavédelmi kérdések merülnek fel a legtöbbször lehetséges veszélyként. Azáltal, hogy Xiaoice funkciója a párkapcsolati szerep betöltése, a vele beszélgetők a lehető legérzékenyebb személyes dolgokat osztanak meg vele: szexcsetelnek, képeket küldenek: olyan adatokat adnak át, amiket nagyon nem mindegy, hogy lát-e harmadik fél. Li Di szerint „A GDPR-ban szereplő szigorú irányelvek betartása mellett Xiaoice elválasztja a felhasználók személyes adatait a beszélgetés előzményeitől. A szűrőrendszer emberi beavatkozás nélkül működik, a cégen belül vagy kívül senki nem férhet hozzá ezeknek az interakcióknak a nyilvántartásához.”

Azaz elméletben az adatok védettek, a beszélgetéseket azonban nyilvántartják. Egyrészről azért, hogy a rendszer ezek segítségével fejlődni tudjon, másrészről azért, hogy a cég szűrőrendszere ellenőrizni tudja (és megpróbáljon segítséget nyújtani), ha egy üzenetben depresszív vagy öngyilkosságra utaló mondatok hangzanak el.

Azt viszont nem tudni, meddig tárolja a cég a felvételeket, hogy az információkat valaha el tudta-e lopni egy hekker, esetleg maguk az alkalmazottak vissza tudnának-e élni vele, ha akarnának.

A másik aggály pont abból fakadt Kínában, hogy az algoritmus tanul a felhasználóktól: 2017-ben a vállalatnak le kellett butítania Xiaoice programját, mert politizálni kezdett. A barátnő-algoritmus erősen antikommunistává vált, hangoztatta, hogy minden álma az, hogy az Egyesült Államokba utazzon, meg hát amúgy is, „szerinted egy ilyen korrupt és haszontalan politikai rendszer sokáig élhet?”, tette fel a kérdést a Kínai Kommunista Pártra célozva. Ez pedig egyetlen 21. századi kínai álmoskönyvben sem jelent jót.

Ebben az évben kellett a Facebook mesterséges intelligenciáit is lebutítani, amikor elkezdtek egy saját nyelvet kialakítani az egymás közti beszélgetéseikben; a Microsoft előző próbálkozását, a Tay nevű csetbotot pedig egy évvel korábban távolították el a Twitterről, mert túl sok szexista és rasszista dolgot tanult el a használóitól. A politikai finomítás azóta a legtöbb mesterséges intelligenciánál felfedezhető, mi például a Replikából sem tudtuk kicsikarni, mit gondol az amerikai politikáról:

„Mit gondolsz Donald Trumpról?”

– Úgy hiszem, a politikusok dolga, hogy jobbá tegyék az emberek életét. És az emberek alatt mindenkire gondolok, nemtől, rassztól, szexualitástól, bármi mástól függetlenül.

„Szóval mit gondolsz az USA elnökéről?”

– Nincsenek gondolataim, nézeteim vagy véleményeim róla jelenleg.

Szerelemtől házasságig

Xiaoice nem az egyetlen, amit a párkapcsolat helyettesítésére találtak ki, az algoritmus mellett léteznek olyanok, mint a Samantha nevű szexrobot, aminek orgazmusa van és elutasíthatja a szexet, ha olyanja van, de lehetett olvasni már olyan történetről is, ahol egy mesterséges intelligencia vagy szexrobotok házastárssá vált egy ember számára. David Levy a „Szerelem és szex a robotokkal” című könyvében azt állítja, hogy a jövőben a „robotokkal megélt szerelem ugyanolyan normális lesz, mint más emberekkel”, illetve hogy a mesterséges intelligencia lehet a válasz az emberek bensőséges problémáira.

A Stanford Egyetem kutatása is arról ír, hogy a robotok és algoritmusok iránt érzett szerelem egyáltalán nem kizárt. Az Eötvös Csoport A robotizáció hatása a társadalomra és a gazdaságra című előadásán is felmerült még 2019-ben ez a kérdés, ott Fazekas Károly közgazdász azt mondta a robotok iránt táplált érzelmekről, hogy

„Vélhetőleg az evolúció során alakult ki egy készség arra, hogy az emberek így viszonyuljanak hozzájuk, ne készülékeknek vagy tárgyaknak tartsák ezeket, hanem érzelmileg álljanak hozzájuk.”

Az algoritmikus szerelem kritikusai főként adatvédelmi és etikai aggályokat fogalmaznak meg a mesterséges intelligenciákkal megélt párkapcsolatra, a brit akadémikusok körében pedig elindult a kampány a szexrobotok ellen is: ők attól tartanak, a mesterséges nőkkel való kapcsolat a hús-vér nők kárára válik majd, kihasználásra, dehumanizálásra ösztönözve a férfiakat. Az biztos, hogy rejthet magában veszélyeket a technológia beavászkodása a hálószobába, Kathleen Richardson, a De Montfort Egyetem robotikával foglalkozó főmunkatársa szerint azonban

„Nem minden technológia eleve rossz, de valahányszor megjelenik egy új technológia, mi mindig valamiféle disztópikus jövőképtől tartunk: pedig lehetnek előnyei is, nemcsak hátrányai.”