Végleg elveszett az elveszett cápa nevű faj, és kihalt 30 másik élőlény is

Legfontosabb

2020. december 10. – 17:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harminceggyel nőtt a kihalt fajok száma a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint, amely csütörtökön hozta nyilvánosságra a veszélyeztetett állatokat osztályozó friss vöröslistáját a svájci Glandban, írja az MTI.

A listán szereplő 128 918 állat-, növény- és gombafaj több mint negyedét fenyegeti a kihalás veszélye. A kihalt fajok között számos béka és több mint egy tucat édesvízi hal van.

„Ez jól mutatja, hogy a világ hatalmas nyomás alatt van. A vöröslista célja, hogy felhívja a figyelmet a fajokra és megpróbálja megakadályozni a kihalásukat, a folyamat azonban néha túl gyors” – mondta Craig Hilton-Taylor, az IUCN illetékes vezetője.

Valószínűleg kihalt például egy hivatalosan csak nemrég felfedezett cápafaj, a Carcharhinus obsolerus (elveszett cápa). Tavaly a túlhalászott Dél-kínai-tengerben néhány 80 év körüli példányt találtak, azóta azonban nem láttak egyedeket öt célzott kutatáson sem. Ez alapján a fajt a súlyosan veszélyeztetett (valószínűleg kihalt) kategóriába sorolták.

Illusztráció a Carcharhinus obsolerusról – Fotó: Reuters
Illusztráció a Carcharhinus obsolerusról – Fotó: Reuters

A történelem bizonyította, hogy a cápák erősek és ellenállóak. Több százmillió évet éltek túl a bolygón, még olyan tömeges kihalással járó eseményeket is átvészeltek, mint az aszteroidabecsapódás, amelyet a dinoszauruszok kihalásáért is felelőssé tesznek – olvasható a jelentésben.

Will White, az ausztrál nemzeti tudományos intézet (CSIRO) halkutatója szerint az elveszett cápa lehet az első cápafaj, amely az ember idejében hal ki. „Sajnos az, hogy egy faj nagy túlélő a természetben, még nem jelenti azt, hogy nagy túlélő az emberrel szemben is” – mondta White.

Az IUCN nagyon visszafogottan bánik a kihalt jelző használatával, hiszen ennek kijelentése a végét jelentheti az adott faj megmentésére irányuló erőfeszítéseknek és intézkedéseknek. Ezért azok a fajok, melyek a valószínűleg kihalt kategóriába kerültek, többnyire már ki is haltak.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Felkerült a vöröslistára az Amazonas folyóban élő parti delfin (Sotalia fluviatilis) is, ezzel a világ összes édesvízi delfinfaja a veszélyeztetett kategóriában van.

Egy pozitív változás is történt a listán: az európai bölény (Bison bonasus) populációja 2003 óta több mint háromszorosára, 6200 egyedre növekedett, így egyel jobb kategóriába, a mérsékelten fenyegetett fajok közé sorolták.

A bölények száma megtizedelődött az első világháborúban a mai Lengyelország és Fehéroroszország területen, majd teljesen eltűntek a vadon élő példányok. A megmentésükre hozott intézkedéseknek és az újratelepítéseknek köszönhetően javult azóta a helyzet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!