Piacra dobja régóta belengetett zajszűrő fejhallgatóját az Apple

2020. december 8. – 17:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

December 15-én jelenik meg az Apple 549 dolláros (235 ezer forint) fejhallgatója, az Airpods Max, írja a The Verge.

Több hónapja pletykák keringtek az új, prémium Apple-fejhallgatóról, ami bár AirPods Studio helyett Airpods Max néven kerül piacra, de még idén megjelenik. Az Apple fejhallgatóinak leendő zászlóshajójaként belengetett Airpods Max az áráért cserébe zajcsökkentést, illetve „prémium dizájnt és élményt” ígér.

A fejhallgató már előrendelhető, az Apple öt színben forgalmazza: világosszürkében, ezüstben, kékben, zöldben és rózsaszínben. Az „egyedi akusztikus kialakítás” a mély basszussal és nagyfrekvenciás kiterjesztésével tökéletes hangzást ígér, a külső zajokat pedig hat beépített mikrofon figyeli, hogy segítsen az eszköznek kiszűrni azokat. A zajszűrést egy külön zajszűrő gomb is segíti.

Az Apple szerint a fejhallgató memóriahabos fülpárnája „a súly elosztására és a fejre nehezedő nyomás csökkentésére szolgál”, a rozsdamentes acél pedig „a kényelmet segíti”. Az Airpods Max 20 óráig bírja töltés nélkül, a fejhallgató USB-C helyett az Apple saját töltőjével tölthető. Az Airpods Maxszal az Apple olyan fejhallgató-óriásokkal száll versenybe, mint a Bose, a Sony, a Sennheiser, az AKG vagy a Bowers and Wilkins.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!