A Squadrons az egyik ősklasszikus Star Wars-játék, a Rogue Squadron szellemi örököse, bár szerencsére látszik rajta, hogy eltelt jó pár év a két játék megjelenése között. Ezúttal már nem csak a lázadókat, hanem a birodalmiakat is győzelemre segíthetjük.
2020 úgy általában tuti nem kerül fel a legjobb évek örökös toplistájára, de a repülés szerelmeseit legalább a videojátékok kárpótolják. A Microsoft Flight Simulator egy technikai csoda (minden grafikai hibájával együtt), de azoknak is jutott ajándék, akik elrugaszkodnának a gravitáció hideg ölelésétől.
A Star Wars: Squadrons az 1998-as Rogue Squadron szellemi örököse, tehát a Lázadás és a Galaktikus Birodalom korában vadászpilótáskodhatunk. Az újítás a klasszikussal szemben az, hogy ezúttal a lázadók és a Birodalom flottájában is szolgálhatunk. Utoljára birodalmiként (sztori módban) a Battlefront II-ben játszhattunk, de az nem volt hosszú életű, mert a főhős hamar lelkiismeretet növesztett.
Hasonlóan kezdődik a Squadrons is: a Halálcsillag épp dicsőségesen elpusztította a lázadó söpredék bolygóját, az Alderaant, de Darth Vader úgy döntött, hogy nem volt elég, hogy Leia Organával végignézette a bolygója és családja halálát: kiadta a parancsot a haditengerészetnek, hogy lőjék szét az utolsó civil menekülteket szállító hajókat is. A Helix osztag tagjaként kezdünk, rögtön egy klasszikus TIE vadásszal. Egy kikötőnél mindenféle bonyodalmak után (közben megtanuljuk irányítani a hajót) üldözőbe vesszük a menekülő lázadókat, de ezúttal a parancsnokunk, Lindon Javes áll át a lázadókhoz. Ekkor a játék bedob a lázadó Echo osztag egyik pilótájába, és X-szárnyúnkkal segítjük Javest a menekülésben. A történet fő vonala, amibe mindkét oldalon besegítünk, az, hogy a lázadók söpredék egy szuperfegyveren dolgozik, a zsarnoki birodalom kutyái pedig el akarják pusztítani azt.
Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.
A játék végig így megy: néhány küldetést a könyörtelen birodalom oldalán repülünk, néhányat pedig az Új Köztársaság támogató és barátságos egységében. A mechanika remekül működik, jól ütemezettek a küldetések. Nem telik el túl sok idő ahhoz, hogy elfelejtsük, hogy kell például a birodalmi hajókkal repülni és van idő kipróbálni az összes gépet.
Birodalom = rossz, Köztársaság = jó
Nehéz eldönteni, hogy melyik oldalnak szurkoljak, a birodalmi pilóták nagy része ugyanis egy tapló, viszont az űrnáci parancsnok érvelése és megszállottsága egészen ragályos. Amíg TIE géppel repültem, felsőbbrendűségem teljes tudatában lőttem szét a nélkülözhetetlen orvosi ellátmányt szállító lázadó teherhajókat, amit váltáskor aztán jól megbántam, mert rájöttem, hogy így köztársasági fegyvertársaim közül sokan nem élik majd túl a sérüléseiket.
A köztársasági pilóták jó fejek, rajtuk érezni, hogy tényleg egy egységet képeznek, hajlamosabb voltam segíteni neki, amikor bajban voltak. Mindkét osztag (a birodalmi Titan és a köztársasági Vanguard) a játékossal együtt 5-5 főből áll, és a társaink halhatatlanok, így valójában nem kell vigyázni rájuk – de azért az az embert el-elkapja a köztársasági bajtársiasság.
Ez a váltogatás remek módja annak, hogy bármelyik oldal nyer a végén, a játékos biztos diadalmaskodik. A játék ezt elég jól megoldja, de inkább nem spoilerezek.
A küldetések végén a játék kitüntetéseket osztogat attól függően, hogy hogy teljesítettünk. Egy mindig járt a teljesítésért, egy azért, ha bizonyos időn belül vittük végig, egy pedig azért, ha egyszer sem haltunk meg vagy kezdtük újra a küldetést egy checkpointtól. A maradék kettő a Birodalomnál általában az, hogy hány dolgot pusztítottunk el, míg a köztársaságnál a hajók védelméért jár a pacsi.
A sztori mód gyakorlatilag ennyi. A statisztikák szerint öt nappal a megjelenés után normál fokozaton a játékosok kevesebb mint 5 százaléka vitte végig, ami méltatlanul kevés. Az mondjuk igaz, hogy sok ráhatásunk nincs a dolgok alakulására, legfeljebb annyira, hogy ha nem csinálunk meg egy küldetést, nem halad a történet. Két repülés között a hangárokban megcsodálhatjuk és személyre szabhatjuk a hajóinkat, vagy beszélgethetünk a társainkkal, feletteseinkkel. A Squadrons ebben a leggyengébb.
Míg a történet érdekes és szórakoztató, és a karakterek szerethetőek (még a taplók is, főleg Shen, aki gyakorlatilag Darth Vader az Erő nélkül), a játékosnak gyakorlatilag semmi szerepe nincs a küldetések között. A beszélgetésekkor igazából csak hallgatjuk, ahogy a haverok beszélnek hozzánk, reagálni nem tudunk. Én nagyon szívesen bejártam volna legalább a hangárt, ha az egész csillagrombolót nyilván nem is, és szívesen olvasgattam volna hajtóművek és droidok leírásait.
Az egyik Vanguard-haverunk, Frisk például lelkesen magyarázza, hogy Pazaakot akar játszani. Aki játszott a Knights of the Old Republic játékokkal, emlékezhet, hogy ez egy tök izgalmas kártyajáték, amit ma is szívesen játszottam volna egy Star Wars-os játékban. Sajnos azonban nem lehet, hisz a karakterünk csak egy néma fej, ami küldetések között eligazításokra hurcolja a játékost. A választás hiánya miatt a történetet legfeljebb azért lehet újra végigjátszani, hogy az összes kitüntetést megszerezzük.
A látvány is hasonlóan oszlik el: Xboxon a karakterek arcai gyurmaszerűek, minden kicsit olyan, mintha a főhős folyamatosan könnyezne. A pilótafülkék ezzel szemben teljesen élethűnek hatnak, minden éles, minden úgy néz ki, ahogy kell. Ehhez hozzájárul a zene és a hangeffektek, amik pont olyanok, amilyeneket egy Star Wars címtől elvárhatunk – az X-szárnyú lövéshangjaitól kezdve a nagyzenekari darabokon át a TIE vadász jellegzetes üvöltő hangjáig. Ezeket a hangokat egyébként a cikk írása közben mind kiadtam magamból élőben is, de sajnos írásban nem hangzik olyan jól, hogy OOOOOOOOOOOOOOOÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ.
A puding próbája az evés
A játék legnagyobb erőssége a repülés és az űrcsaták. Bár Xboxon fel kellett tolnom az érzékenységet (egyébként a játék PC-n és PS4-en VR-ban is játszható), hogy elég gyorsan forduljak, ezek után tökéletes volt, gond nélkül cikáztam egy szétlőtt csillagromboló maradványai között, miközben egy A-szárnyúval üldöztem egy TIE Interceptort.
Mind az egyjátékos, mind a többjátékos módban is négy-négy hajótípus közül választhatunk:
- Mindenben közepes vadászgép (X-szárnyú, TIE vadász)
- Gyors, de törékeny vadászgép (A-szárnyú, TIE Interceptor)
- Lassú, szívós, nagyot sebző bombázó (Y-szárnyú, TIE bombázó)
- Erős támogató hajó (U-szárnyú, TIE Reaper)
Az is a realizmust növelte (bármilyen hülyén is hangzik ez egy Star Wars játékban), hogy a hajók nem üvegből vannak, ha véletlenül lekoccoltam valamit, akkor gyakran csak megsérültem, nem pedig azonnal felrobbantam.
Az, hogy ki mennyire jó pilóta nem a sztori közben fog előjönni, hanem a crossplatform multiplayerben. Ebben két játékmód van: az 5v5-ös egyszerű űrcsaták, ahol az nyer, aki előbb eléri a 30 áldozatot, valamint a Fleet Battles, a flottás csaták. Ezekben a cél, hogy 5 fős csapatunkkal elpusztítsuk az ellenfél csatahajóit, és lehet 5 igazi játékos, vagy 5 számítógép vezérelte pilóta ellen játszani. Ez a játékmód kísértetiesen emlékeztet a Star Wars Battlefront 2-re, ahol hasonló volt a cél, és ugyanúgy a csatahajók egyes rendszereinek (pajzsok, generátor) elpusztításával kellett kicsinálni az ellenfél hajóját. A Squadrons verziója egy fokkal komplexebb, ebben néha támadni, néha védeni kell. Ha valaki kíváncsi, milyen egy ilyen meccs, ajánlom az IGN videóját:
A meccsek után pontokat kapunk, amikkel szintet lépünk, ilyenkor pedig kapunk a játék két fizetőeszközéből is. Az egyikkel új fegyvereket és fejlesztéseket vehetünk a hajónkra, a másikkal pedig festéseket, műszerfali díszeket és kis fityegőket.
Azt vettem észre, hogy a játékosok hajlamosak kiszállni, ha nem indul jól egy meccs, így gyakran komoly emberhátrányban küzdöttünk. Egy másik érdekesség, amire nem számítottam, abból eredt, hogy néhányan kihasználják a gravitáció hiányát, és campelnek, azaz megállnak egy helyben valami fedezék mögött, és ha valaki arra jár, azt megsorozzák. Egészen szürreális volt először látni ezt a klasszikus Counter Strike-os suttyóskodást az űrben.
A játék jelentősen olcsóbb, mint ami manapság megszokott, ez pedig részben azért lehet, mert a fejlesztő EA Motive nem tervez tovább dolgozni a játékon. Bár a multiplayerbe folyamatosan jönnek majd az újabb és újabb challenge-ek, egyelőre jobb, ha nem várunk új tartalmakat. Nosztalgikus ez az oldschool megoldás: kifizetsz 13 ezer forintot egy játékért, ami teljesen kész és ennyibe került. Nincs lootbox, nincs season pass, semmi sunyi kacsintgatás a pénztárca felé.
A Star Wars: Squadrons izgalmas űrcsata-szimulátor egy klassz történettel és pörgős multiplayerrel. A sztori inkább egy utazás, de a ráhatás hiánya ellenére is be tudja szippantani a játékost. A következő generációs konzolokon is elérhető lesz a megjelenés napján, bár nem kap extra ráncfelvarrást.
(Borítókép: EA)
