Meghalt Gordon Moore, a Szilícium-völgy úttörője

Gordon Moore 1929. január 3-án született San Franciscóban. A Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen tanult kémiát, majd 1954-ben a Caltechen doktorált kémiából és fizikából. 1956-ban kezdett el dolgozni a Shockley Semiconductornál, annak a William Shockley-nak a cégénél, aki épp abban az évben kapott fizikai Nobel-díjat a félvezetők és a tranzisztorok kutatásában elért eredményeiért.

Shockley azonban vezetőként kevésbé bizonyult eredményesnek, így alig egy évvel később Moore hét munkatársával együtt úgy döntött, hogy otthagyja, és inkább saját céget alapítanak. „Bill nagyon komplex volt. A versengés kétségtelenül fontos volt neki. Őszintén szólva nagy adag showman volt benne. Ha megkapta a színpadot, biztosan élt a lehetőséggel. A vitás helyzetekben volt igazán elemében – ha valamit kétféleképpen lehetett mondani, mindig az ellentmondásosabbat választotta. Azt hiszem, mindennek köze volt a cégnél kialakult problémákhoz” – emlékezett vissza erre az időszakra Moore.

Az árulók benépesítik a Szilícium-völgyet

Az „áruló nyolcas” távozását a Shockley Semiconductor soha nem heverte ki igazán, több felvásárlás után a hatvanas évek végére megszűnt. A távozók viszont 1957-ben Sherman Fairchild feltaláló-befektető támogatásával megalapították a Fairchild Semiconductort. „1957 októberében bementünk egy üres épületbe, és a következő nyárra olyan terméket fejlesztettünk ki, amely lekörözte az iparágat” – mondta erről az időszakról az áruló nyolcas egy másik tagja, Jay Last. (Ő 2021 novemberében halt meg.) Szinte mindent a nulláról kellett felépíteniük a gyártáshoz, de 1960-ra a cég megalkotta az első tömeggyártásra alkalmas szilíciumalapú integrált áramkört. Hamarosan a félvezetőipar egyik vezető cégévé nőtték ki magukat, és nagyrészt nekik volt köszönhető, hogy a kaliforniai Santa Clara-völgyet ma már inkább Szilícium-völgyként ismerjük.

A Fairchild hatása azonban még ennél is nagyobb volt: az innen kiáramló kutatók és vállalkozók cégeinek tucatjai népesítették be az éppen kiépülőben lévő Szilícium-völgyet – részben közvetlenül a techcégeikkel, részben kockázatitőke-vállalataik útján, olyan későbbi techóriások felemelkedése mellett bábáskodva, mint az Amazon, a Google, az Apple vagy a Sun Microsystems. A Fairchildból kivált vállalkozókat és cégeiket később egy angol szójátékkal Fairchildrennek, azaz a Fairchild gyermekeinek nevezték el, utalva arra, hogy így vagy úgy, de a technológiai fejlődés szinte minden fontos korabeli cégében feltűntek, hasonlóan a néhány évtizeddel későbbi Paypal-maffia tagjaihoz. Ilyen Fairchild-gyerek volt az Intel, amelyet Moore és egy másik árulónyolcas-tag, Robert Noyce alapított 1968-ban, illetve az egy évvel később létrehozott nagy rivális, az AMD is.

A Fairchild Semiconductornál Moore volt a kutatás-fejlesztési igazgató, a céget pedig az a Robert Noyce vezette, akit a Szilícium-völgy polgármestere becenéven emlegettek. (Ő 1990-ben, 62 évesen halt meg szívrohamban.) 11 éven át dolgoztak a cégnél, 1968-ra azonban stratégiai nézeteltérésük alakult ki az anyacég Fairchild Camera and Instrument új vezetésével, amely rendre más területekre csoportosította át a tranzisztorokból befolyó profitot. Moore és Noyce ezért ismét úgy döntött, hogy továbblépnek: 1968. július 18-án megalapították az Intelt.

Még aznap csatlakozott hozzájuk Andy Grove, aki Gróf András István néven még Budapesten született, de 1956-os emigránsként már az Egyesült Államokban doktorált, majd a Fairchildnál ismerkedett meg Moore-ékkal. Grove évtizedeken keresztül vezette különböző tisztségekben az Intelt, az ő irányítása alatt nőtt a cég globális óriássá. A negyedik alkalmazott is magyar származású volt: Leslie L. Vadász vezette azt a csapatot, amely 1971-ben megalkotta a világ első kereskedelmi forgalomba hozott mikroprocesszorát, az Intel 4004-et.

Moore különféle tisztségekben megalakulásától a kétezres évekig az Intel egyik vezéralakja volt: kezdetben alelnök (1968–1975), majd elnök (1975–1979), vezérigazgató (1975–1987), az igazgatótanács elnöke (1979–1997), végül az igazgatótanács tiszteletbeli elnöke (1997–2001) volt. A cég eredetileg DRAM memóriamodulok gyártásával foglalkozott, és egészen 1981-ig ez volt a fő bevételi forrása, de az ázsiai konkurencia erősödésével fokozatosan átálltak a processzorokra. A félvezetők terén az Intel az elmúlt években a Samsunggal felváltva volt piacvezető (2021 óta utóbbi áll az élen), míg a mikroprocesszorokat tekintve stabilan az élen áll.

Moore-törvény: jóslatból útiterv

Bár Gordon Moore a hatvanas évek technológiai forradalmának megkerülhetetlen alakja volt, a nevét manapság talán az általa leírt Moore-törvényből ismerik a legtöbben. Ebben még az iparág hajnalán azt jósolta, hogy a csipekben az egy négyzetcentiméterre eső tranzisztorok száma a jövőben kétévente meg fog duplázódni. A törvény első változatát 1965-ben írta meg az azóta megszűnt Electronics magazinban, akkor még évenkénti duplázódást előrevetítve a következő tíz évre. 1975-ben aztán igazított a képleten, ekkor határozta meg a kétéves ciklust, amely nagy vonalakban azóta is érvényes.

Moore csak egy épp kibontakozó trendre akarta felhívni a figyelmet, amely szerint már akkoriban látható volt, hogy a csipek számítási kapacitása drámai növekedés előtt áll, és ezt a csipek árának hasonló ütemű csökkenése is kísérni fogja. Arra a saját bevallása szerint ő maga sem számított, hogy ennyire stimmelni fognak a számai, sőt törvénynek sem ő nevezte el a megállapítását, hanem a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) egyik professzora, Carver Mead.

„A valódi implikáció az elektronika költségeinek csökkenése volt. Amikor bekerültem az iparágba, egyetlen tranzisztort még néhány dollárért adtak, míg most néhány dollárért 16 millió bit D-RAM-ot lehet venni, amelyen több mint 16 millió tranzisztor van. A tranzisztorok ára tehát 16 millió az egyhez arányban csökkent, és ebben már a kapcsolóelemek és más dolgok is benne vannak. Egyetlen más általam ismert technológia esetében sem történt hasonló mértékű csökkenés a termék költségében” – mondta még néhány éve Moore.

A törvény előrejelzésből idővel önbeteljesítő jóslattá vált, Moore gyakorlatilag megadta vele a tempót a technológiai fejlődésnek, és az azóta eltelt évtizedekben is az ő kottájából játszott a modern csipfejlesztés. Az elmúlt néhány évben azonban lassulásnak indult a csipek fejlődése, és az iparág történetében a 2010-es évek közepére-végére kerültünk először közel ahhoz, hogy megszegjük Moore törvényét – elsősorban azért, mert lassan elérjük a mai csipek alapanyagát adó szilícium fizikai határait.

A Moore-törvény – és ezzel a csipgyártás – jövőjét azóta sok vita övezi. 2022 őszén például az iparág legfontosabb cégei közül kettőnek a vezetője egy héten belül adott homlokegyenest ellentétes értékelést az iparág helyzetéről: az Intel vezérigazgatója azt mondta, Moore törvénye él és virul, miközben az Nvidia vezére arról beszélt, hogy a csipgyártást évtizedeken át meghatározó szabálynak leáldozott. (Ez a véleménykülönbség persze abból adódik, hogy a két cég teljesen más stratégia mentén képzeli el a csipgyártás jövőjét.)

2015-ben maga Moore is azt mondta, minden technológiánál elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb lassulni fog a fejlődése, és ő maga sem ad már egy évtizednél többet a saját törvényének. Amit viszont ő sem látott előre, az az internet világhódítása: „Az 1965-ös cikkemben az óráktól a személyi számítógépeken át a fázisvezérelt radarig sok mindent megjósoltam. Ami igazán meglepetésként ért, az az internet fontossága. Tudtuk, hogy a számítógépek hasznos dolgokra lesznek képesek, de soha nem gondoltunk arra, hogy milyen fontos kommunikációs eszköz válik belőlük, elsősorban az internetnek köszönhetően” – mondta erről korábban.

A kétezres évektől Moore egyre inkább a jótékonykodásra összpontosított. 2000-ben a feleségével megalapították a Gordon és Betty Moore Alapítványt, amellyel főleg környezetvédelmi, egészségügyi és tudományos projekteket támogattak, de többek között a Berkeley és a Caltech is bőkezű adományozói közt tudhatta őket. Az alapítvány évi 300 millió dollárt oszt szét ösztöndíjak formájában.

Élete során Moore díjak és kitüntetések hosszú sorát kapta meg, többek között az Amerikai Nemzeti Technológiai és Innovációs Érdemérmet (1990), a legmagasabb amerikai civil kitüntetésnek számító Elnöki Szabadság Érdemrendet (2002) és a Villamos- és Elektronikai Mérnökök Intézetének Érdemérmét (2008), illetve beválasztották a Számítógéptörténeti Múzeum tagjai közé (1998) és a Feltalálók Nemzeti Hírességek Csarnokába (2009) is. 2009-ben jótékonysági tevékenységét is díjjal ismerték el, Andrew Carnegie Filantróp Érdemérmet kapott. Már életében két díjat is elneveztek róla, az egyiket az amerikai Elektrokémiai Társaság, a másikat a Kémiai Ipar Társasága hozta létre.

Moore volt az áruló nyolcas utolsó élő tagja.