A mesterséges intelligencia veszélyezteti az akadémia integritását – írta magát kutatóknak kiadva egy csetbot

2023. március 20. – 19:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban megjelent egy oktatással foglalkozó folyóiratban egy tanulmány, ami amellett érvelt, hogy a mesterséges intelligencia (MI) és az azt kiaknázó csetbotok elterjedése megkönnyíti a csalást és a plagizálást a diákok számára – írja a Guardian. Ugyan három létező kutató lett megnevezve szerzőként, a tanulmányt valójában egy csetbot írta.

A Plymouth-i Egyetem három kutatója be akarta bizonyítani, hogy milyen nehéz kiszúrni, ha valaki például a ChatGPT-4-gyel íratja meg a beadandóját. Az egészet előre leegyeztették a folyóirat szerkesztőivel, de a független kutatók, akik szakmai szempontból átnézték és leokézták a tanulmányt, nem tudtak a trükkről.

Az egyetemek valószínűleg 1088 óta küzdenek a csalás valamilyen formájával. A külön beadandóírásra szakosodó kisiparosok és a szakdolgozatírás kiszervezése már jó ideje megnehezíti a tanárok munkáját, de sok akadémikus most attól tart, hogy az MI olyan gyorsan fejlődik, hogy hamarosan nem fogják tudni kiszúrni, ha valaki csetbottal íratja meg a háziját.

„Ha csak egy írott szöveget látunk magunk előtt, akkor rendkívül nehéz bebizonyítani, hogy azt egy gép rakta össze, mert általában elég jól ír. A nyelvhasználata és a nyelvtani pontossága gyakran jobb, mint a diákoké”

– mondta a Guardiannak Thomas Lancaster, az Imperial College London IT-szakértője, aki szerint sok intézmény pánikol.

Lancaster szerint a ChatGPT leginkább a hivatkozásokon tud elcsúszni. A legújabb verzió a múlt héten jött ki, és jelentősen emberibben ír, mint elődje. Ettől függetlenül az akadémiai hivatkozásokba beletörhet a foga, főleg azért, mert az egyetemek nem egy, egységes formát használnak, tehát nagy eséllyel egészen máshogy kell lehivatkozni egy forrást egy magyar és egy brit egyetemen. A ChatGPT emiatt néha lebukik, bár sokszor ennél egyszerűbb a tanárok dolga: a csetbot néha annyira emberi, hogy nemlétező forrásokat talál ki, és arra hivatkozik. A márciusi tanulmány „szerzői” is azt mondták, hogy a hivatkozásokat ők szerkesztették be a szövegbe, mert a ChatGPT-nek nem sikerült.

Szakértők szerint a csetbotok mint esszéírók kétélű fegyverek. Egyrészt az első éves beadandóknál tényleg sokat segíthetnek, jó munkát végezhetek, de ahogy bonyolódik a tananyag, úgy veszítenek hatékonyságukból. Ha valaki lebukik, azt néhány brit egyetemen először csak egy kötelező oktatásra küldik el, de a visszaesőket kirúgják. A Coventry Egyetem akadémiai integritásért felelős vezetője, Irene Glendinning szerint egyre többször találkoznak ilyen dolgozatokkal, de biztos benne, hogy néhány átcsúszik a szűrőkön. Megjegyezte, hogy egy alapképzés 9250 fontba (4,2 millió forintba) kerül az egyetemen, úgyhogy a diákok valójában leginkább magukkal szúrnak ki, ha nem használják ki az intézmény adta tanulási lehetőségeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!