Dolgozóinak húsz százalékát építi le a Yahoo

2023. február 11. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

8600 dolgozójának ötödétől válik meg év végéig a Yahoo tech cég – írja a BBC.

A cég a marketing részlegét szervezi át, az év végére a dolgozók több mint fele lesz munkanélküli. Már most elkezdődik a leépítés, ezen a héten ezer munkavállalónak szűnik meg a munkaviszonya.

A Yahoo nem az egyetlen a techcégek közül, akik sok embert eltanácsoltak: többek között a Spotify is leépítést jelentett be januárban, az alkalmazottak hat százalékát küldték el, több mint 10 ezer dolgozótól vált meg a Microsoft, és a Google anyacége is benne van a listában.

A hirdetővállalatok a rekordmagas inflációval, és kereslet visszaeséssel küzdenek, így csökkentik a marketingköltéseket, emiatt az online platformok hirdetési bevétele is jóval kevesebb.

„Ezek a döntések soha nem könnyűek, de hisszük, hogy ezek a változtatások hosszú távon leegyszerűsítik és megerősítik hirdetési felületünket, miközben lehetővé teszik a Yahoo számára, hogy jobb értéket biztosítson ügyfeleinek és partnereinek”

– mondta a szóvivő a BBC-nek.

A cég az Apollo Global Management magántőke-befektetési társaság tulajdona, 2021-ben vették meg 5 milliárd dollárért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!