Sci-fi-horrornak hangzik, pedig valóság a halott szeretteinket „feltámasztó” mesterséges intelligencia

2023. január 7. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Black Mirror egyik legnyomasztóbb (és egy csomó kritikus szerint egyenesen a legjobb) epizódja arról szól, hogy egy nő megpróbálja megalkotni a balesetben meghalt barátja virtuális alteregóját, hogy az segítsen neki a gyász folyamatában. Először csak beszélget a mesterséges intelligenciával, aztán persze válogatottan sötét és borzasztó dolgok történnek, nem akarok spoilerezni, fenn van a Netflixen, érdemes rászánni az időt.

A Deepbrain AI nevű koreai startup mesterséges intelligenciával foglalkozik, a specialitásuk a digitális iker, vagyis felvesznek egy csomó videót meg szöveget egy emberrel, a nyersanyagra ráeresztik a mélytanuló algoritmust, aminek az a vége, hogy az MI-iker olyan dolgokat is tud mondani, ismerős mimikával, gesztusokkal, hanghordozással, amit nem rögzítettek előre. Ehhez már csak egy beszédfelismerő algoritmus és egy csetbot kell, és akár beszélgethetünk is a deepfake-tükörképünkkel, ízlés szerint előadva az Emlékmásból az ikonikus „Te nem te vagy. Te én vagy” jelenetet.

Ha ez nem lenne elég zavarba ejtő, a koreaiak bemutatták a Re;memory nevű szolgáltatásukat, amivel rögtön meg is nyerték a CES kiállítás innovációs különdíját VR-kategóriában. Igen, a Re;memory pont az, amire a Black Mirror-os bevezetővel utaltunk: elkészítik valakinek a digitális mását, hogy aztán a halála után a gyászoló családtagjai beszélgethessenek vele.

Kínában és Dél-Koreában már tévécsatornák használják bemondóként a Deepbrain AI digitális figuráit, és eredetileg a CES-en is ezt akarták demózni, de mindenkit a halottak megelevenítése érdekel – panaszkodott az egyik fejlesztő.

A szolgáltatás amúgy úgy néz ki, hogy 7 órányi videót vesznek fel az alannyal a filmes trükköknél is használt zöld háttér előtt, majd ezt két hétig emészti a mesterséges intelligencia, hogy aztán egy egyszeri, 30 perces beszélgetést tudjon belőle kihozni.

Bármennyire is nehéz elképzelni, hogy valakinek ilyesmire legyen igénye, a fejlesztők szerint a Távol-Keleten óriási az érdeklődés, és a CES-en az amerikaiak is kezdenek ráharapni. A cég amúgy eddig 52 millió dollár (közel 20 milliárd forint) befektetést kapott, szóval úgy tűnik, tényleg lehet a dologban potenciál.

(Munkatársunk a kiállítást szervező CTA újságírói ösztöndíjprogramjában vesz részt a CES-en.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!