11 ezer embert rúg ki a Meta, mert túlköltekeztek a járvány alatt

2022. november 9. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook anyavállalata, a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg a cég dolgozóinak küldött jegyzetében bejelentette, hogy 11 ezer embert bocsátanak el – írja a Guardian. Ez a cég történetének első tömeges leépítése, és azt jelenti, hogy minden nyolcadik dolgozót elküldenek. Azt már hétfőn is lehetett tudni lapértesülések alapján, hogy több ezer embertől válhat meg a cég, ezt erősítette meg és konkretizálta félhivatalosan Zuckerberg cégen belüli bejelentése.

A Metánál idén volt a csúcson a munkavállalók száma, 87 314 embert foglalkoztattak. Zuckerberg szerint azonban a koronavírus-járvány idején túlköltekeztek, mert úgy számoltak, hogy az online aktivitás lezárások miatt beindult növekedése a járvány után is folytatódni és gyorsulni fog, így meg fognak térülni a befektetések.

„Sajnos ez nem úgy alakult, ahogy számítottam rá. Nemcsak az online kereskedelem tért vissza a korábbi trendekhez, hanem a makrogazdasági visszaesés, a megnövekedett verseny és a hirdetések visszaesése miatt a bevételeink is sokkal alacsonyabbak, mint amire számítottam. Tévedtem, és ezért vállalom a felelősséget”

– írta Zuckerberg.

A napokban a másik nagy közösségimédia-vállalatnál, a Twitternél is tömeges elbocsátások történtek, ott 3700 embert rúgott ki Elon Musk, miután átvette a cég irányítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!