Az emberiség nagyjából 99 százalékát teheti ki az a réteg, ami nem foglalkozik életvitelszerűen az okostelefonok technikai paraméterei iráni rajongással. Számukra a telefonok mind nagyjából ugyanazt tudják, és ha vásárolnak, leginkább márkahűség meg persze az ár alapján választanak, és senkinek sem könnyű akkorát villantani, hogy az felülírja a megszokásaikat. Éppen ezért, amikor egy új telefon megjelenik, mindig az a kérdés, hogy mi ebben az érdekes, miben más, mint a többi, mitől izgalmas. A Honor 70 esetében a válasz erre valami olyasmi, hogy ez az a Huawei, amibe visszacsempészték a Google-t.
Oké, most egy mondatban sikerült vérig sérteni három óriáscéget, szóval muszáj lesz futni egy kört, hogy megértsük a hátteret.
A Huawei egy kínai gigacég, okostelefonban jó ideje a három legnagyobb között van a világon, de telekommunikációs infrastruktúrában, pláne 5G-ben világelső. Ezért volt gigászi botrány abból, amikor pár éve az amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik fontos csatájában az amerikaiak tiltólistára tették a céget, arra hivatkozva, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a kínaiak építik az 5G-hálózatokat, mert ki tudja, milyen kémkedőnyílásokkal és egyéb tankcsapdákkal szórják tele azt. (A Huawei persze tagadja ezeket a vádakat, és az amerikaiak tényleg nem mutattak különösebben szilárd bizonyítékokat.) Emiatt a Huawei telefonos részlege is bajba került, hiszen mindez azt jelentette, hogy egy androidos telefont megfosztanak az operációs rendszerétől, és minden Google terméktől. Azóta minden Huawei telefon tesztjét össze lehet foglalni azzal, hogy „jó, jó, de hát ki a fene akar/tud Google nélkül élni”.
A Honor eredetileg a Huawei almárkája volt az olcsó telefonok számára, aztán menekülőút lett az amerikai embargóból: 2020 végén eladták a márkát, ami így kikerült az amerikai szankciók alól, és visszakerülhetett bele a Google-ökoszisztéma. Még egy kis kitérő, aztán tényleg nekilátunk a telefonnak. Ki a Huawei és ki a Honor tulajdonosa? Hát, ez nem egyszerű kérdés, sokan próbálták már kibogozni a szálakat, és az általános konszenzus az, hogy végső soron mindkettőnél a kínai állam a végső irányító. (A Huawei természetesen ezt is tagadja.)
Szóval van itt ez a Honor 70
A Huaweitől független Honornak nem ez az első, Google-t visszakapott telefonja, az a Honor 50-es volt tavaly év végén (ami pedig a Huawei Nova 9-cel mutatott már-már copy-paste szintű hasonlóságokat, eltekintve persze a szankciótalanított szoftveres oldaltól). És most itt a 70-es, amit egészen komoly marketinggel tol a Honor, láthatóan ezt szánják csodafegyvernek az elveszett Huawei-felhasználók visszaszerzéséhez.
A csodafegyverség azzal indul, hogy a Honor 70 határozottan jól néz ki. Prémium külső, mondanám, ha marketingbullshitül beszélnék, de tényleg: ránézésre egy drágább és minőségibb telefon hangulatát adja, mint amilyen valójában. A hátoldalán a két nagy kamera-bumszli elég látványos, a lekerekített kijelző is, a képe is elég szép – óhatatlanul is odakapja a tekintetét az ember rá. Bár az jó kérdés, hogy 2022-ben akad-e még ember, akinek ez a fontos egy telefonban.
Fussunk végig a fontosabb technikai részleteken:
- Egy Snapdragon 778G csipre épül, ez ugye egy egyéves, felső középkategóriás processzor, ilyennel megy például a Samsung Galaxy A73-asa, ami még mindig bőven nem a csúcskategória, de simán a Honor 70 ára fölött játszik.
- A kijelzője OLED, 1080*2400-as felbontást tud, 120 Hz képfrissítéssel, 6,67 hüvelykes.
- Az aksija 4800 mAh, ami papíron egész jónak hangzik.
- A kamerái 54 + 50 + 32 megapixelesek (főkamera, széles látószögű, szelfi), és a Sony IMX800-as vadiúj szenzorát használja, ami – papíron legalábbis – elég nagy durranás.
Szóval a puszta adatok alapján megvan itt minden, amit egy erős középkategóriás telefontól elvár az ember. De lássuk ugyanezt a gyakorlatban!
Az első benyomás az, hogy a Honor 70 meglepően könnyűnek és vékonynak érződik, de ez valójában csak az ügyes dizájn adta illúzió: a 178 grammos tömeg és a 8 milliméteres vastagság is éppen csak kilóg lefelé az átlagból. A kijelző képe nagyon szép, élénkek a színek, még filmet nézni is meglepően jól lehet rajta. Már persze eltekintve attól, hogy a puszta méret miatt ez nyilván alapvetően kínszenvedés – szóval ezt a félmondatot inkább úgy kell érteni, mintha egy bicikliről írtam volna azt, hogy meglepően jól lehet vele IKEA-s szekrényt szállítani.
A hardver, bár papíron nem a legerősebb, a gyakorlatban mindent elvitt gond nélkül, a játékok is hasítottak annak rendje és módja szerint. Az aksi egy napot simán kibír, kettőt már bajosan, de az azért nem is tűnik reálisnak, hogy ennyi ideig ne kerüljünk töltő közelébe. Fél óra alatt 70 százalék körülre tölt fel, a teljes töltöttséghez bő egy óra kell neki (vezeték nélküli opció nincs).
A kameráit netszerte erősen dicsérik, én abszolút kocafotósként is észrevenni véltem a képeken az automatikus digitális utómunkát, valahogy kicsit túl lágynak érződött a színvilág, mintha mindenen ott lenne egy leheletnyi tiktokos beautyfilter. Több helyen mondják róla, hogy „social media ready” fotókat csinál, nos, igen, pont olyanokat. Optikai zoom és képstabilizátor nincs benne, de rossz fényviszonyok között, pláne sötétben meglepően jók, természetesek és részletgazdagok a képei (cserébe sötétben nagyon sokáig eltököl egy expozícióval). Videóban a legtöbbet reklámozott újdonsága a „solo cut” mód, ami egy fura kép-a-képben megoldás, egy figurán tartja a fókuszt a képen, és róla külön videót is készít (próbáltam macskával is, de azzal nem volt kompatibilis), hogy ez mire jó, az jó kérdés, de tud ilyet is.
És persze a Huawei/Honor univerzumból nézve a legnagyobb erőssége, hogy ott van rajta az összes Google-hóbelevanc, ami nyilván semmi extra, és csak akkor jön rá az ember, hogy mennyire fontos, ha épp hiányoznak. Ki gondolta volna, hogy Zorán a Huawei-tulajok felhasználói élményére célzott, amikor azt énekelte:
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell”.
Ha már a víznél meg a sivatagnál tartunk, a Honor 70-nek nincs hivatalos por- és vízállósági besorolása, amitől persze még lehet, hogy bírja valamennyire, de az ilyet az ember azért nem szívesen próbálja ki élesben. (Érdekes, hogy ez általában a kínai gyártóknak nem szokott fontos lenni, a Xiaominál is egy csomó modellnél nincs.) Nagy divat mostanában a kijelző védelmével büszkélkedni, a Gorilla Glass mindenféle verziójával, meg változatos, Marvel-képregénybe illő fantázianevekkel; na, itt ilyen sincs, mintha a Honor nem igazán tartaná fontosnak.
Na, most fogom elrontani mindenkinek a kedvét, aki eddig úgy volt vele, hogy ez egy tök jó telefonnak tűnik. Mert hát annak is tűnik, csakhogy. A Honor 70 ára 240 ezer forinttól indul, ami nagyjából abba az árkategóriába helyezi, ahol a prémium gyártók olcsósított telefonjai meg a flagship killernek becézett készülékek játszanak, vagyis azok, amik kicsit kevesebbet tudnak, mint a csúcskategória, de jóval olcsóbban. Szóval az árat tekintve a Honor 70 közvetlen konkurensei nagyjából az iPhone SE, a Galaxy S21 FE, a Oneplus 9 vagy a Xiaomi 12X. És az igazat megvallva, elég nehéz bármi olyat találni, amivel a Honor 70 kiemelkedne ebből a mezőnyből. Sőt, a hasonló árú versenytársai igazából mind lepipálják vagy tudásban, vagy a márkanév erejében. Ettől még ez egy teljesen korrekt telefon, és ha, mondjuk, bő 50 ezerrel lejjebb pozicionálták volna árban, könnyű szívvel lehetne ajánlani (egyben innen is üdvözöljük a beomlott forintárfolyamot).
