Gyökeresen átalakul a Facebook a következő egy hétben

2022. július 21. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Meta hivatalosan is bejelentette a Facebook hírfolyamának gyökeres átalakítását, amit már jó ideje pletykáltak a sajtóban. A változás először az iOS-es és androidos appokat érinti, aztán érkezik a webes felületre. Ahogy a Facebook újításainál lenni szokott, az átállás fokozatos, nem mindenki kapja meg egyszerre, a tervek szerint nagyjából egy hét alatt éri el az összes felhasználót.

A nagy újdonság a dupla hírfolyam: lesz a Home (ezt látjuk alapban, ha elindítjuk az alkalmazást) és a Feeds, amire opcionálisan átválthatunk. A Feeds nagyjából az, amit eddig facebookos hírfolyamként ismertünk, az ismerőseink posztjai, a követett oldalak bejegyzései, illetve a csoportok posztjai kerülnek ide, ahol tagok vagyunk. Nem lesznek viszont „ajánlott” posztok – ezekből áll ugyanis az új, alapértelmezett Facebook-fal. Ide bármilyen felhasználótól, oldaltól vagy nyílt csoporttól beeshetnek posztok, csak a Facebook algoritmusa szabja meg a tartalmat, amit elvileg minden egyes felhasználónál az egyéni ízlésére és szokásaira optimalizál. Hirdetések természetesen mind a két hírfolyamban lesznek.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A váltás a Facebook „tiktokizálódásának” látványos jele, maga a hozzáállást, hogy az app dönti el, milyen tartalmakat mutat a felhasználónak, valószínűleg a Tiktok sikere ihlette. A cég szerint így egyszerre lesz szórakoztatóbb a facebookozási élmény, és kap a felhasználó nagyobb kontrollt afölött, hogy mit szeretne látni. A Facebook növekedése az elmúlt időszakban gyakorlatilag megállt, míg a kínai hátterű Tiktok továbbra is dinamikusan növekszik, és az eredeti célközönség tizenévesek után újabb korosztályokat hódít meg.

(Verge, CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!