Elkoboznának az oroszok a németektől egy űrbeli röntgenteleszkópot

2022. június 08. – 13:42

frissítve

Elkoboznának az oroszok a németektől egy űrbeli röntgenteleszkópot
A németek által fejlesztett röntgenteleszkóp – Fotó: Ramil Sitdikov/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz Roszkoszmosz és a német űrügynökség (DLR) évekkel ezelőtt hozott létre egy kutatási projektet, amivel a világegyetemet, elsősorban galaxishalmazokat, fekete lyukakat térképeznek fel. 2019-ben indítottak útnak egy Spektr-RG-nek elnevezett űrszondát, amelyik a küldetése felét nagyjából már elvégezte eddig, a nyolc megfigyelésből már négyet teljesített. Az űrszonda tevékenységét – amihez a németek fejlesztették ki a röntgenteleszkópot, az eROSITA-t – az oroszok ukrajnai inváziója miatt már február végén leállították.

A küldetés lényege: az univerzumot röntgensugarakkal pásztázzák, és rendkívüli szögfelbontással készítenek fotókat róla.

A Roszkoszmosz vezetője, Dmitrij Rogozin most azzal az ötlettel állt elő, hogy az űrszondát újra működésbe kell hozni, és orosz felügyelet alatt további kutatásokat végezhetnek. A szondán a német műszer az orosz ART-XC röntgenteleszkóppal párban működik egyébként.

„Az orosz szakemberek ragaszkodnak a folytatáshoz. A németeknek nincs erkölcsi alapjuk leállítani egy olyan kutatást, ami az emberiség javát szolgálja. Csak azért akarják leállítani, mert fasiszta nézeteik közel állnak az ellenségeinkéhez” – nyilatkozta Rogozin az orosz tévének. A szakemberről a Gizmodo megállapította a cikkében, hogy Putyin orosz elnök nagy híve, aki most olyan döntést hozhat, amivel tovább rontana a helyzeten, a tudományos kapcsolatok nehezen állhatnának helyre.

A németek egyébként azon az állásponton vannak, ha a beleegyezésük nélkül kapcsolják be az eszközt, az egyértelműen károsítani fogja a működését.