A porszívón túl: a Dyson még a gyerekek játékait is robotokkal pakoltatná el

2022. május 26. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

A manapság leginkább a (robot)porszívóiról ismert Dyson az utóbbi időben az általánosabb háztartási robotika felé vette az irányt, és a május 25-i philadelphiai Nemzetközi Robotikai és Automatizálási Konferencián (ICRA) bemutattak egy videót is az ilyen irányú fejlesztéseikről.

A videó a Dyson által tervezett robotkezek legújabb funkcióit demonstrálja. Alapvetően arról szól, hogy a robotikában látják a jövőt, és készek ebbe a területbe tíz évre előre tervezve invesztálni, de a nagy titkolózás és látványosan kipixelezett részletek közepette azért pár konkrét fejlesztés is látható, mint például a gyerekjátékokat a gyerekek helyett (na jó, lássuk be: a helyettük elpakoló szülők helyett) elpakoló robotkar vagy a kanapé három dimenziós formáját letapogató, majd ennek alapján a résekből a morzsákat kiporszívózó robot.

A Dyson a cég közleménye szerint „félúton jár történetének legnagyobb mérnök toborzási akciójában”: idén kétezer fő csatlakozott a céghez, és a felük mérnök, tudós vagy programozó. Idén 250 robotikai mérnököt toboroznak olyan manapság divatosnak számító szakterületeken, mint a számítógépes látás, a gépi tanulás vagy a mechatronika, a következő öt évben pedig további 700 robotikai mérnököt terveznek felvenni.

A cég 2,75 milliárd fontot (több mint 1260 milliárd forintot) tervez új technológiák fejlesztésére és az ehhez szükséges infrastruktúrára költeni, ebből 600 millió fontot még az idén. Ennek részeként átalakították a korábban a brit légierő támaszpontjaként használt Hullavington Repülőtér egyik hangárját, az új mérnökök részben itt, részben a londoni Imperial College-on működő Dyson Robotikai Laborban, illetve a cég szingapúri központjában fognak dolgozni.