Helybenhagyta a Google rekordbírságát az Európai Törvényszék

2021. november 12. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság még 2017-ben szabott ki 2,42 milliárd eurós bírságot a Google-re, amiért az amerikai cég jogsértő módon biztosított előnyt saját ár-összehasonlító szolgáltatásának a versenytársakéval szemben – írta közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.

A vizsgálat feltárta, hogy a termékkeresések eredményei figyelemfelkeltőbb módon jelentek meg az oldalon, ha a Google saját szolgáltatásából származtak. A cég ezzel – a keresőszolgáltatások piacán fennálló erőfölényével visszaélve – akadályozta a fogyasztókért folyó valódi versenyt. A feltárt jogsértés az Európai Gazdasági Térség összesen 13 országát érintette, Magyarország nem volt köztük.

A vállalat jogorvoslattal élt, az Európai Unió Törvényszéke csütörtökön elutasította a keresetet, vagyis megerősítette a kérdéses gyakorlat versenyellenes jellegét, egyúttal helyben hagyta a kiszabott bírságot.

A GVH hasonló vizsgálatot folytat, mert a Google keresőjében dalcímekre megjelenő, úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával a kaliforniai cég versenyjogot sértő módon részesíti-e előnyben saját szolgáltatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!