Betiltják a Facebookon és Instagramon a politikai nézetek, a származás, és a vallási hovatartozás alapján célzott hirdetéseket

2021. november 9. – 22:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Meta, a Facebook és az Instagram anyavállalata kedden közölte, hogy január 19-től a hirdetők többé nem célozhatnak meg embereket olyan hirdetésekkel, amelyek érzékeny jellemzőikre vonatkoznak, például etnikai hovatartozásra, politikai hovatartozásra, vallásra vagy szexuális irányultságra – írja az Axios.

Ez eddig a legdrasztikusabb lépés, amit a Meta annak érdekében tett, hogy a felhasználókat ne manipulálják a hirdetők.

A közösségi hálózat régóta érvelt amellett, hogy a hirdetéseket a szólásszabadság részeként meg kell védeni, ezért habozott a döntés meghozatalakor. Mégis, már az év elején tett hasonló kérdéseket, amikor letiltotta a 18 év alatti felhasználók számára megjelenített hirdetéseket.

Az új tilalom a Meta tulajdonában lévő összes alkalmazásra vonatkozik, beleértve a Facebookot, az Instagramot, a Messengert és a Facebook Audience Network szolgáltatását is.

Az érzékeny témák és kulcsszavak között lesz az azonos neműek házassága, az LMBT kultúra, a katolikus egyház és a zsidó ünnepek. A vállalat emellett letiltja az egészségügyi tényezőkhöz, politikai meggyőződéshez, társadalmi kérdésekhez, érdekérvényesítéshez, valamint politikai szervezetekhez és személyiségekhez kapcsolódó kifejezéseket és témákat is a hirdetéseiben. Itt olyasmikre kell gondolni, mint az azonos neműek házassága, a katolikus egyház, vagy éppen a kemoterápia, ezekre a jövőben már nem lehet majd hirdetéseket építeni.

Fontos kiemelni, hogy az érzékeny témák között olyan dolgok szerepelnek, amikkel az emberek foglalkoznak a közösségi médiában, nem pedig az egyéni fizikai jellemzőik vagy személyes tulajdonságaik – írja az Axios, vagyis továbbra is kaphat ezek alapján célzott reklámot a felhasználó.

Graham Mudd, a Meta reklámok termékmarketingjéért felelős alelnöke elmondta, hogy a vállalat elkötelezett amellett, hogy segítse a kisvállalkozásokat, a non-profit szervezeteket, hogy elérjék célközönségüket. Ebben például olyan eszközök lesznek hasznosak, mint a közönség a földrajzi elhelyezkedése.

Az érdekképviseleti csoportok minden ilyen változtatáskor amellett érvelnek, hogy ezzel a pozitív üzenetek is nehezebben érnek majd célba. Ezzel kapcsolatban Mudd azt mondta, hogy igyekeztek kiegyensúlyozottan dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!