Holland diákok építettek napelemes lakókocsit, és 3000 kilométeres túrára indulnak vele Európában

2021. szeptember 29. – 21:32

Másolás

Vágólapra másolva

Az eindhoveni műszaki egyetem diákjai építettek egy „teljesen önellátó”, napenergiával működő elektromos lakóautót, és le is tesztelik egy nagyjából egy hónapos, 3000 kilométeres úton, írja a Sky News.

A csapat Eindhovenből indul, és a spanyolországi Tarifa tengerparti üdülőjéig meg sem áll, ugyanis a futurisztikus járgányt még csak azért sem kell megállítani, hogy elektromos töltőpontokon feltöltsék. A diákok európai körútra indulnak, érintik majd Brüsszelt, Párizst, Bordeaux-t és Madridot is a végállomás előtt. A holland járműhatóság megadta a járműnek a közúti engedélyt, így az egész EU területén közlekedhetnek vele.

A Stella Vita névre keresztelt járművet a tetején lévő napelemek táplálják, és képes annyi energiát nyerni a napból, hogy egy napsütötte napon akár 730 km-t is megtehet, miközben a diákok zuhanyozhatnak, tévézhetnek, tölthetik a laptopjaikat, és kávét is főzhetnek maguknak.

Amikor a jármű leparkol, a teteje felcsúszik, és további napelemeket lehet rajta kihajtani az energiagyűjtéshez. Ekkor a napelemes felület 17,5 négyzetméterre nő meg. A végsebessége 120 km/óra.

A 22 diákból álló csapat másfél évig tervezte és építette a járművet. Az egyetemtől és a piactól teljesen függetlenül dolgoznak, korábban pedig már terveztek napenergiával működő járműveket, amiért díjakat is nyertek.

„A jövőt úgy lehet a legjobban megjósolni, ha magad teremted meg”

– mondták az eindhoveni műszaki egyetem diákjai.

A túra a Glasgow-ban megrendezett COP26 klímakonferencia előtt indul, ahol az országok többek között a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló globális erőfeszítéseket vitatják meg. Egy idén készült ENSZ-jelentés arra figyelmeztetett, hogy ezek az erőfeszítések „messze elmaradnak a szükséges mértéktől”.

A Stella Vita megvalósítói azt mondták a találmányukról:

„Úgy véljük, hogy az energetikai átállás megoldása magukban a járművekben rejlik. Ha napelemeket szerelünk a járművünkre, függetlenek leszünk a töltőinfrastruktúrától. (…) Az elektromos meghajtás pozitívan járulhat hozzá az energiarendszerhez azáltal, hogy energiát táplál vissza a hálózatba.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!