Kötelezővé tenné az egységes USB-C töltőt az EU

2021. szeptember 23. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

Egységessé tenné a mobiltöltőket az Európai Unió, a Bizottság által benyújtott javaslat szerint néhány éven belül minden gyártónak USB-C-vel kell ellátnia a készülékeket. Hamarosan az Európai Parlament elé kerül az ügy, az Apple tiltakozik.

Az EU egységes töltőt javasol az elektronikus eszközökhöz, a tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videójáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.

„Mindez kényelmesebb lenne a fogyasztók számára, továbbá csökkentené a töltők – gyártásból és ártalmatlanításból adódó – környezeti lábnyomát, ezáltal támogatná a zöld és digitális átállást” – áll a brüsszeli testület közleményében. A csütörtökön beterjesztett jogszabályjavaslat egyszerre hangsúlyozza tehát a fogyasztók érdekeit és az elektromos hulladék csökkentését, most ugyanis szerintük sok háztartásban feleslegesen állnak a régi töltők, amit hatékonyan lehetne csökkenteni egy egységesítéssel. Az Európai Bizottság azt is el szeretné érni, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék.

Bő tíz éve már volt egy, az egységesítés irányába sokat tevő lépés: korábban tényleg szinte minden gyártó saját szabványt használt, de 2009 óta csak három verzió létezik: az USB-C, az USB micro-B és az Apple-termékeknél a Lightning. A mostani javaslat az Apple-t érintené a legérzékenyebben, hiszen a nagyok közül szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Most is ezt teszik: az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt, és még több környezetszennyezést okoz.

A javaslatot még az Európai Parlamentnek és az uniós tagállamok szakminisztereit tömörítő Tanácsnak is el kell elfogadnia, majd ezt követően a tagállamoknak is két évük van rá, hogy ezt a nemzeti jogrendbe is implementálja. Biztos tehát, hogy ebből nem holnapra lesz a hétköznapokban is érezhető változás, főleg, hogy az elfogadást követően még az ágazat is kap egy 24 hónapos átmeneti időszakot, ami alatt felkészülhetnek az előírások alkalmazására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!