Az önvezető Teslák időnként egyszerűen nem veszik észre, és nekimennek az út szélén álló rendőrautóknak

2021. augusztus 16. – 21:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bizarr hiányosságot találhattak az önvezető Tesláknál: több olyan balesetet okoztak az autopilot módban üzemelő kocsik, amelyben az út mellett parkoló, megkülönböztetett jelzést használó villogó járműveket nem észlelte a szoftver. Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vizsgálatot indított a Tesla baleseteinek kivizsgálására.

Hivatalos vizsgálatot indított a szövetségi szintű amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHTSA a Tesla önvezető üzemmódban bekövetkezett balesetei miatt, miután azok többször is út szélen álló, megkülönböztetett jelzéseket használó járműveknek ütköztek. A statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a Teslák feltűnően sokszor mennek neki baleseti helyszínelést végző rendőrkocsiknak, tűzoltóknak, mentőknek. A gyanú szerint ez valamilyen vezérlési problémának lehet köszönhető, mintha az önvezető kocsik bizonyos helyzetekben egyszerűen nem észlelnék a villogót használó járműveket.

A vizsgálatban 765 ezer jármű baleseti történetét nézik át, gyakorlatilag az összes, 2014 óta eladott Tesla kárelőzményét áttekintik. Az NHTSA idáig 11 olyan balesetről tud, ahol a Teslák nekimentek az út mellett álló, megkülönböztetett jelzést használó járműveknek. Ezeknek a baleseteknek összesen 17 sérültje és egy halálos áldozata volt. A legtöbb eset sötétedés után történt, a villogók mellett kivilágított, elterelést jelző táblák és más fények is okozhattak zavart egyes esetekben – írja a New York Times.

Korábban egy másik hasonló profilú hatóság, az NTSB is javaslatokat tett a Teslának, hogy alakítsanak ki egy olyan rendszert, ami biztosítja, hogy a vezetők valóban figyeljenek az útra akkor is, ha önvezető módban használják a kocsit. A szabályok szerint most is kötelező a sofőrnek azonnali beavatkozásra készen, kezével a volánon, szemét az úton tartva vezetnie, de ezt sokan megszegik. A Tesla azzal szokott védekezni, hogy az önvezető autóknak az egyedi esetek ellenére kilencszer kevesebb balesetük van, mint a hagyományos autóknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!