Mágnessel felcsatolható külső aksit dobott piacra az Apple

2021. július 13. – 20:05

frissítve

Mágnessel felcsatolható külső aksit dobott piacra az Apple
Fotó: Apple

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent az Apple boltjában egy 40 ezer forintos, mágneses, hordozható akkumulátor – írja a CNBC. Egyelőre csak fehér színben lehet kapni, és a 12-es iPhone-okkal piacra került MagSafe technológiával csatlakozik a telefonok hátuljához.

A 11-eshez már adtak ki hasonló töltőt, ami tok is volt egyben, de az nem vezeték nélkül töltötte a telefont, hanem alul be kellett dugni.

Az új MagSafe Battery Pack vezeték nélkül, 5 wattal tölti a telefont. Ha egy töltőkábelt egy 15 wattos adapterrel nem a telefonba, hanem a külső aksiba dugjuk, akkor mindkettőt egyszerre tölti, és a telefonon külön látszik, hogy melyik hány százalékon áll.

Nem tudni, hogy a Battery Pack pontosan hány extra órát jelent a telefonnak, de az Apple boltjában látható képeken úgy tűnik, hogy 1460 mAh van ráírva, ami majdnem fele akkora, mint az iPhone 12 3110 mAh-s akkumulátora.

Az ötlet egyébként nem új, más gyártók már hónapok óta árulnak hasonló eszközöket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!