Oroszországban tilos ezentúl orosz szoftver nélküli okostelefonokat eladni

2021. április 1. – 11:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön léptek életbe azok az új orosz jogszabályok, melyek előírják, hogy az intelligens eszközökre előre kell telepíteni a „hazai”, orosz szoftvereket is, írja a Reuters.

Oroszországban ezentúl nem lehet okostelefont, számítógépet és egyéb okoseszközt vásárolni előre telepített orosz szoftver nélkül. Az indoklás szerint azért, mert az ország

„ezzel igyekszik segíteni az orosz informatikai cégeket a külföldi versenytársakkal szemben”.

Moszkva ezzel is erősíti kontrollját az internet felett, illetve célja, hogy csökkentse függését a külföldi vállalatoktól és országoktól. A mostani jogszabály mellett számos egyéb javaslat is készül, köztük például az, hogy Oroszország kötelezné a külföldi cégeknek, hogy nyissanak irodát Oroszországban, az orosz informatikai vállalatoknak pedig adókedvezményeket biztosítana.

Az új jogszabályt Oroszországban az „Apple elleni törvényként” is emlegették, mert egyes orosz hírportálok szerint a törvény célja az, hogy rákényszerítse az Apple-re orosz szoftverek telepítését. A távközlési minisztérium korábban épp azért ellenezte az elfogadott törvény tervezetét, mert tartott attól, hogy egyes cégek inkább elhagyják a piacot, mintsem elfogadják a törvényt.

Az amerikai óriásvállalat csütörtökön azt közölte, hogy szándékában áll megfelelni az új törvénynek, de az összes alkalmazást felülvizsgálják annak érdekében, hogy azok megfeleljenek az Apple adatvédelmi irányelveinek.

Oroszország digitális minisztériuma szerint a törvény csak azokra az eszközökre vonatkozik, amiket április 1. után gyártanak le. Az orosz szoftverek között találhatók vírusirtók, térképek, internetes keresők is. A minisztérium szerint az egymásnak kompatibilis alkalmazásokat (Android esetén például a Google Mapsnek egy orosz térkép a megfelelője)

„egymás mellé, ugyanazon képernyőre kell elhelyezni”.

Oroszország mobiltelefon-piacát egyébként olyan külföldi vállalatok uralják, mint az Apple, a Samsung és a Huawei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!