Figyelmezteti majd az Instagram a fiatalokat arra, hogy nem kötelesek válaszolni a kéretlen üzenetekre

2021. március 16. – 15:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Instagram olyan biztonsági intézkedéseket tesz közzé, melyek célja a tizenévesek védelme a felnőttek nem kívánt üzeneteivel szemben, írja a BBC.

A felnőttek csak olyan fiataloknak küldhetnek majd Instagram-üzenetet, akik követik őket, illetve a fiataloknál megjelenik majd egy figyelmeztetés, amely jelzi, hogy nem kell olyan tartalmakra reagálniuk, amelyek kényelmetlenséget okoznak nekik.

A funkció csak akkor fog működni, ha a felhasználó a valós életkorát adja meg: ami nem mindig van így, a fiatalok gyakran hazudnak a korukról, hogy elkerüljék a látható tartalmak korlátozását. Az Instagram közölte, hogy új mesterséges intelligenciát fejleszt azért, hogy segítsen nekik az életkor-ellenőrzésben.

Az Instagram közölte, hogy „új mesterséges intelligencia és gépi tanulási technológiát” fejleszt, hogy segítsen kezelni az életkor-ellenőrzés kihívásait, különösen azokban az esetekben, amikor a fióktulajdonosok nem voltak őszinték.

Az Instagram arról is értesítést küld majd a nem privát Instagram-fiókkal rendelkező fiataloknak, hogy a privát fióknak számos előnye van, így állítsák inkább arra profiljukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!