Az űrből számolják az elefántokat a természetvédők

2021. január 21. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Brit tudósok kifejlesztettek egy algoritmust, aminek segítségével a természetvédők műholdas felvételeken meg tudják számolni egy régió elefántjait – írja a BBC. A képeket egy, a Föld felszínétől 600 km-re található műhold készíti, és a technológia felhasználásával egy derűs, felhőmentes napon akár 5000 négyzetkilométert is át lehet vizsgálni. A tanulmányuk a ZSL szaklapban jelent meg.

A bekeretezett szürke foltok az elefántok – Kép: Maxar Technologies
A bekeretezett szürke foltok az elefántok – Kép: Maxar Technologies

A kutatók gépi tanulást használva képeken magyarázzák el az algoritmusnak, hogy melyik szürke paca elefánt, és melyik nem.

„Pusztán megmutatunk példákat az algoritmusnak, és megmondjuk neki, hogy az egy elefánt, az meg nem. Így kiképezhetjük a gépet arra, hogy olyan apró részleteket is észrevegyen, amiket szabad szemmel nem szúrnánk ki”

– mondta dr. Olga Isupova, a Bathi Egyetem kutatója.

Először a dél-afrikai Addo Elefánt Nemzeti Parkot vizsgálták, mert viszonylag sűrűn lakják elefántok, és található benne sűrű bozótos és nyílt szavanna is. Bár még nem teljesen kiforrott a technológia, dr. Isla Duporge oxfordi kutató szerint már bevethető.

Különbség a zavaros és tiszta tájak között – Kép: Maxar Technologies
Különbség a zavaros és tiszta tájak között – Kép: Maxar Technologies

A természetvédők érdeklődését már felkeltették, mert ugyan fizetni kell a műholdhasználatért, de így nem lenne szükség repülős megfigyelésre. Mivel az elefántok fittyet hánynak a nemzetközileg elfogadott határokra, a repülős megoldás azért is nehézkes, mert néhány országban nem könnyű légi engedélyt szerezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!