Sosem látott mikrohullámú fegyvert terveznek az új japán lopakodó vadászra

2020. december 23. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Lockheed Martin hadiipari óriást bízta meg Japán az új generációs lopakodó vadászgépének kifejlesztésével és megépítésével. Az üzlet 48 milliárd dolláros (ez kb. 14 ezer milliárd forintot jelent), ezért 90 darab jár majd a szupergépből. Aminek hivatalos neve egyébként nincs, a szaksajtó nevezi F-X-nek, valószínűleg egy kiszivárgott projektnév alapján.

A tervek szerint 2024-ben készül el a gép első prototípusa, az éles tesztrepülések 2028-ban indulnak, és 2031-ben indulhat a sorozatgyártás. Az F-X célja alapvetően a légifölény biztosítása, tehát az ellenséges repülők kiiktatása, de földi célpontok támadására is felkészítik. (A légtér hatékony védelme, mint téma egyébként nagyjából a második világháborús amerikai bombázások óta eléggé be van akadva a mindenkori japán hadügynek.) A 90-es években kifejlesztett F-2-est fogja leváltani a japán légierőnél, ami gyakorlatilag az amerikai F-16-os – a népszerű Falcon – kicsit átalakított verziója. Mire az új gép hadrendbe áll, már 40 éves technológiának fog számítani, vagyis tényleg megérett már a nyugdíjra.

Egyelőre ez az egy fantáziakép érhető el az új vadászgépről – Fotó: Japán védelmi minisztérium
Egyelőre ez az egy fantáziakép érhető el az új vadászgépről – Fotó: Japán védelmi minisztérium

A gép az ebben a kategóriában megszokott kunsztokon (lopakodó képesség, saját harcidrón-flotta, virtuális valósággal kiegészített pilótafülke) egy egészen különleges fegyvert is bevet majd, amihez hasonlót a gyakorlatban még senki. Ez a fedélzeti radar opcionális felhasználása mikrohullámú fegyverként a beérkező ellenséges rakéták kiiktatására. Elvileg a technológia alkalmas erre, sőt, elektronikus rendszerek megzavarására, sőt, akár embereknek is komoly sérüléseket lehet okozni vele – de ezekre a teóriákra és kísérleti eredményekre még nem nagyon építettek konkrét fegyvert.

(Popular Mechanics)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!