Újabb óriási Google-leállás, ezúttal Amerikában

2020. december 16. – 00:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn világszerte nagyjából egy órára leálltak a Google szolgáltatásai a keresőtől a Gmailen át a Youtube-ig – és a fél internet is, hiszen rengeteg kisebb-nagyobb cég használja a cég email-, és tárhelyszolgáltatását.

Kedden késő este, magyar idő szerint 11 óra körül megismétlődni látszott a jelenség, igaz, a mostani egyelőre csak a Gmail levelezést és magát a Google keresőt érintette, a Youtube-ot például nem. A Downdetector oldalán több tízezren jelentettek problémákat a Google szolgáltatásairól, az oldal térképe szerint főleg az amerikai keleti és nyugati partról, illetve Ausztráliából. A világ többi része, így Európa is gyakorlatilag érintetlennek tűnik, ami arra utal, hogy az amerikai és ausztrál felhasználókat kiszolgáló szerverközpontokban üthetett be valami komolyabb hiba.

Forrás: downdetector.com
Forrás: downdetector.com

A Google felhőalapú videojáték-szolgáltatása, a Stadia szintén problémákkal küszködött késő délután, de ezek azóta elmúltak, úgy tűnik a mostani nagyobb leállástól független jelenség volt.

A cég a hivatalos Twitter-csatornáján egyelőre nem közölt semmit a problémával kapcsolatban, de a Verge megkeresésére éjfél körül azt mondták, nagy erőkkel nyomozzák a hiba forrását.

Frissítés: Magyar idő szerint nem sokkal éjfél után az amerikai felhasználói jelentések szerint elkezdett lassan helyreállni a Google.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!